Az első részben a 2014-es év közös jogkezelőkkel kapcsolatos joggyakorlatát vettem górcső alá és egyben beharangoztam minden idők talán legbagatellebb és legtovább tartó, másfél millió dolláros szerzői jogi perének bemutatását. A felvezetés annyiban magyarázatra szorul, hogy az első keresetlevél 2000. év május hó 23. napján történt benyújtásától eltelt 14 év utolsó éveiben már a bírósággal szembeni kártérítésről szólt, de én a magam részéről mindenképp egybeszámítanám a jogvita teljes időtávlata tekintetében.
A történet korántsem egyszerű, mivel az elsőfokú eljárást követően a másodfokon eljáró bíróság az eljárást megismételtette, majd a megismételt eljárás fellebbezését követően a másodfokú bíróság döntése került felülvizsgálatra a Legfelsőbb Bíróság által, melyre alapozva kártérítési per indult az első fokon eljáró bírósággal szemben.
Mivel maga a jogi eljárás is bonyolult volt, ezért igyekszem olvasmányossá tenni a történetet, amennyire a tények ezt megengedik. Sajnos csak a kártérítési per kapcsán kiadott ítéletet ismertem meg, így lehetséges, hogy akadnak olyan, fontos részletek, melyek bemutatásával adós maradok.
Történt ugyanis, hogy egy francia zenész, nevezzük C. F.-nek 1977. évben magyarországi népdalgyűjtő körútja során R. K. által felénekelt dalokat rögzített, amelyek egyes részleteit – hozzájárulás nélkül – később megjelentette az 1993. évben kiadott „R.S.A.” című albumán. Az 1994. december 21-én C. F. és a X kiadó között létrejött megállapodás alapján a kiadó által forgalomba hozott, a D. F. együttesnek az 1995. évben megjelent „B” albuma „F. C.” című számában 1,19 perc terjedelemben a R. K. által felénekelt dalrészletek is felhasználásra kerültek. C. F. a 2000. évben, megállapodás alapján 1842,68 USD jogdíjat fizetett R. K. egyik gyermeke, R. Z. részére.
Első fok
R. Z. a Fővárosi Bíróság előtt 2000. május 23. napján jogi képviselő nélkül, kézzel írott keresetlevelet terjesztett elő, amelyben előadta, hogy 1984-ben elhunyt édesapja hangfelvételének hozzájárulás nélküli felhasználása miatt a X cégtől 1 000 000 USA dollárt kér annak világpiaci kamatával együtt 1995-től visszamenőleg, továbbá C. F.-től 500 000 USA dollárt kér annak világpiaci kamatával együtt 1993-tól visszamenőleg.
A Fővárosi Bíróság a számos hiánypótlást követően az első tárgyalási határnapot 2001. szeptember 28. napjára tűzte ki. A peranyag francia nyelvű fordítása 2001. december 7-én érkezett a bíróságra, ezt követően a Fővárosi Bíróság megkereste az Igazságügyi Minisztériumot a keresetlevél és egyéb peres iratok az alperesek részére történő kézbesítése végett, azonban a Magyar Hanglemezkiadók Szövetsége közvetítése alapján mindkét alperes jogi képviselője a perben már az iratok kézbesítése előtt fellépett: a per II. rendű alperese 2001. szeptember 27. napján, a per I. rendű alperese 2002. április 2-án terjesztette elő érdemi ellen-kérelmét.
A 2002. május 29-i napi tárgyaláson valamennyi peres fél jogi képviselője megjelent, az érdemi bizonyítás megkezdődött. A per folyamatban léte alatt R. K. másik gyermeke, N. G-né a 2003. május 28. napi tárgyaláson II. rendű felperesként perbe lépett.
A Fővárosi Bíróság a 2004. november 19. napján kelt ítéletével a felperesek keresetét elutasította. Az ítélet indokolása szerint a daloknak nem R. K. a szerzője, azok folklór művek, amelyek nem állnak szerzői jogi védelem alatt, felhasználásukhoz a törvény a szerzőnek vagy jogutódainak hozzájárulását nem kívánja meg. Nincs szükség az előadóművész hozzájárulására azokban az esetekben, amelyekben a törvény a szerzői jogi védelem alatt álló alkotás felhasználásához sem kívánja meg a szerző hozzájárulását, így R. K.t sérelem csak annyiban érte, hogy a D. F. együttes B című albumán a nevét előadóművészként nem jelölték meg, de a névfeltüntetés elmaradása miatt a per felpereseit hátrány nem érte.
Másodfok
A per felpereseinek fellebbezése folytán másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla a 2005. április 27. napján kelt végzésével az elsőfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasította. A végzés indokolása szerint az elsőfokú bíróság nem vizsgálta külön-külön az egyes felhasználási cselekményeket, nem vizsgálta jogilag a R. Z. és C. F. között 2000. évben létrejött megállapodás tartalmát, és tévesen foglalta azt az álláspontot, hogy a szerzői jogi védelem alá nem eső műnek az előadója nem élvezheti az előadóművészeknek biztosított törvényi jogvédelmét.
Megismételt első fok
A hatályon kívül helyezést követően megismételt eljárás a Fővárosi Bíróságon folytatódott. A bíróság a későbbi kártérítési per felperesét a 2006. október 11. napi tárgyaláson tanúként hallgatta meg, aki a 2007. április 25. napján érkezett kérelme szerint lépett a perbe a kereset azonos tartalmával IV. rendű felperesként. R. K. másik gyermeke, R. A. ezt megelőzően, 2007. február 26-án lépett III. rendű felperesként a perbe.
A Fővárosi Bíróság a 2008. április 16. napján kelt ítéletével kötelezte a per II. rendű alperesét, hogy 15 nap alatt fizessen meg a per IV. rendű felperesének, a későbbi kártérítési per felperesének 5 000 USA dollárt és az összeg után 1995. január 1. napjától a kifizetésig terjedő időre járó évenkénti pénzpiaci kamatot, ezt meghaladóan a keresetét elutasította; míg a per I., II. és III. rendű felpereseinek a keresetét egészében elutasította.
Az ítélet indokolása szerint a per II. rendű alperese részéről megvalósított többszörözéshez szükséges lett volna az előadóművész hozzájárulása, mivel az 1995. évi felhasználás R. K. 1977-es hozzájárulásától eltérő célra irányult, és nem állt fenn a szabad felhasználás esete. Ezért, mint haszonélvezeti örökös, a per II. rendű alperesével szemben a túlélő házastárs előadóművészi díjra tarthat igényt.
A Fővárosi Bíróság a Legfelsőbb Bíróság BH 1972/7096. szám alatt közzétett eseti döntésére hivatkozva megállapította, hogy R. K. leszármazói állagörökösként a néhai hangfelvételének felhasználása után járó díjra nem jogosultak. A per I. rendű alperesével szemben pedig a kereset egészében azért alaptalan, mert a 2000. évben létrejött megállapodással a jogvita véglegesen lezárásra került.
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen a per II. és IV. rendű felperesei fellebbezést, a per II. rendű alperese csatlakozó fellebbezést terjesztett elő, utóbbi kérte az ítélet részbeni megváltoztatását és a kereset vele szembeni teljes elutasítását, hivatkozva arra is, hogy a követelés vele szemben elévült, mivel a jelen per felperese a követelés esedékessé válásától számított több mint 5 év után érvényesítette a felhasználás után járó felhasználói díj vagy a jogosulatlan felhasználás után igényelhető kártérítés iránti követelését.
Megismételt első fok másodfoka
A Fővárosi Ítélőtábla a 2008. december 2. napján kelt ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletének fellebbezett rendelkezéseit részben megváltoztatta, és a per IV. rendű felperesének a keresetét is teljes egészében elutasította, egyebekben az ítéletet helybenhagyta.
A másodfokú ítélet indokolása szerint a fellebbezési eljárásban az elévülésre való hivatkozás nem kizárt. Az előadóművészi hozzájáruláshoz kötött felhasználási cselekmény 1995-ben történt, amelynek időpontja pontosan nem határozható meg, ezért az elévülés kezdő napját a legkedvezőbbnek minősülő 1995. december 31-ében határozta meg.
Ehhez képest a jelen per felperese csak 2007. április 25-én terjesztette elő kereseti követelését, a követelések pedig a Ptk. 324. §-ának (1) bekezdése értelmében 5 év alatt elévülnek, az elévülés nyugvására vagy megszakadására vonatkozó peradat nem merült fel, így az elévülés legkésőbb 2000. december 31-én bekövetkezett.
Felülvizsgálati kérelem
A későbbi kártérítési per felperese által előterjesztett felülvizsgálati kérelem folytán eljáró Legfelsőbb Bíróság a 2009. október 7. napján kelt ítéletével a jogerős ítélet felülvizsgálattal támadott rendelkezéseit hatályában fenntartotta. A felülvizsgálati ítélet indokolása szerint az előadóművészt megillető felhasználási díj illetve a jogosulatlan felhasználás esetén járó díj vagy kártérítés érvényesítésére nem az állagörökös, hanem a túlélő házastárs, mint a haszonélvezeti jog örököse jogosult. A követelés joga tehát a későbbi, kártérítési per felperesét illette meg. R. Z. a díjkövetelés érvényesítésére nem volt jogosult, ezért keresetlevelének benyújtása az elévülést nem szakította meg.
A Legfelsőbb Bíróság szerint a kereset alapján alkalmazandó régi Szjt. az előadóművész hozzájárulását a rögzítéshez kívánta meg, a rögzített hangfelvétel terjesztése ehhez képest már nem függött az előadóművész kifejezett hozzájárulásától, ezért a per II. rendű alperese azáltal sértette meg a néhai előadóművész jogait, hogy hozzájárulása nélkül rögzített hangfelvételét más célra használta fel a hangfelvétel többszörözése során. A jogsértés ezzel befejeződött, azaz a jogerős ítélet által megállapított 1995. december 31-től kezdődően a jogsértés miatti pénzkövetelés érvényesítése esedékessé vált, amely időpontban megkezdődött a követelés elévülése.
Kártérítési per első foka
Mivel a kártérítési per nem kapcsolódik szorosan a szerzői joghoz ezért csak egy-két érdekes meglátást emelnék ki a jogerőssé vált ítéletből. A felperes a túlélő házastárs, az alperes a Fővárosi Törvényszék. Felperes a keresetében bírósági jogkörben okozott kártérítés jogcímén kérte az alperes kötelezését 1 682 865 USA dollár megfizetésére. Előadta, hogy az alperes jogelődje, a Fővárosi Bíróság ésszerű határidőben nem észlelte, hogy a jogosulatlan hangfelvétel-rögzítés következtében keletkezett igények érvényesítésére kizárólag a túlélő házastárs jogosult, az állagörökös keresetét ésszerű határidőn belül nem utasította el, mulasztása következtében a felperes csak az elévülési idő elteltét követően került abba a helyzetbe, hogy a bírói gyakorlat ismeretében, mint az igény jogosultja keresetét előterjeszthesse.
Az elsőfokú bíróság a bizonyítási eljárás lefolytatását követően a felperes keresetét elutasította. Indokolása szerint a felperes által érvényesíthető igény 2000. december 31. napján elévült. R. Z. 2000. májusában terjesztette elő a keresetlevelet a Fővárosi Bíróságon, ezért a perbeli igény alapjával összefüggésben csak a keresetlevél benyújtása és az elévülés bekövetkezése közötti időszakot kellett vizsgálni.
A Fővárosi Törvényszék álláspontja szerint a keresetlevél benyújtását követően a Fővárosi Bíróság az eljárási szabályoknak megfelelően hívta fel a keresetlevél hiányainak a pótlására a per felperesét, ezért 2000. december 31. napját megelőzően tartott tárgyaláson a kereshetőségi jog hiányára alapítottan néhai R. K. állagörökösének a keresetét elutasítani objektíve nem is volt lehetőség, így a kártérítési felelősség törvényes feltételei nem állnak fenn. Az a körülmény pedig, hogy a Fővárosi Bíróság terhére 2001. január 1. napját követően állapítható-e meg olyan mulasztás, amellyel okozati összefüggésben a felperest kár érte volna, jogi relevanciával a követelés 2000. december 31-i napi elévülése miatt már nem bír.
Az első fokú ítélettel szemben a felperes terjesztett elő fellebbezést. Hangsúlyozta, hogy a bíróság segítséget nyújt ahhoz, hogy a fél jogai illetve törvényes érdekei védelmében bírósághoz fordulhasson; köteles a felet, ha nincs jogi képviselője, a perbeli eljárási jogairól és kötelezettségeiről, valamint a pártfogó képviselet engedélyezésének lehetőségéről a szükséges tájékoztatással ellátni. Álláspontja szerint a bíróságnak már a legelső, 2000. május 30. napi felhívás alkalmával észlelnie kellett volna, hogy tévesen jelen per felperese helyett a néhai egyenesági örökösei indították az eljárást, holott a jogrendszerben nincs olyan törvényi rendelkezés, amely lehetővé tenné, hogy egyenesági örökös szerzői jogi igényt érvényesítsen polgári perben.
A bíróságnak a tőle elvárható gondossággal és alapossággal történő eljárása esetén a keresetlevél benyújtásától számítottan egészen az elévülés időpontjáig teljes hét hónapja lett volna felhívni R. Z.t, hogy mint a haszonélvezeti jog örököse, a túlélő házastárs kezdeményezheti a pert. Ezzel szemben az elsőfokú bíróság még a 2005. évben a megismételt eljárás során is ugyanúgy folytatta a pert, hogy R. Z.t tekintette az igény érvényesítésére jogosultnak, hét éven keresztül nem tűnt fel, hogy a jogdíj jogosultja a jelen per felperese. A Fővárosi Bíróság súlyos, feltűnően kirívó jogértelmezési hibát követett el, mindez a kereset jogalapját egyértelműen alátámasztja.
Kártérítési per másodfoka
Az ítélőtábla a fellebbezést a következők szerint nem találta alaposnak:
Az első fokú ítéletben megállapított tényállás mindössze annyiban – a per érdemét semmilyen részében nem érintően – helytelen, hogy (2. oldal kilencedik bekezdés) néhai R. K.nak ténylegesen hét gyermeke volt; továbbá (3. oldal negyedik bekezdés) a Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét a 8.Pf.20.062/2005/9. sorszámú végzéssel helyezte hatályon kívül.
Annak a meghatározása, hogy a keresetet az arra jogosult indította-e, a perbeli legitimációra tartozó kérdés. Mint azt a Civilisztikai Kollégiumvezetők 2004. március 22-23-i tanácskozása is kifejtette, a perbeli legitimáció (kereshetőségi jog) hiánya miatt a Pp. 130.§-a (1) bekezdésének g) pontja szerint csak akkor utasítható el idézés kibocsátása nélkül a keresetlevél (szüntethető meg a per), ha jogszabály kifejezetten a perbeli pozíciók szempontjából nevezi meg illetve sorolja fel azt, hogy ki jogosult az adott per megindítására, illetve hogy mely személy ellen kell azt megindítani.
A bíróságnak ugyanis a tájékoztatási kötelezettsége teljesítésekor az anyagi jogszabályok tartalmának ismertetése nélkül, a jogvitában jelentős tények megjelölésével kell biztosítani a fél jogérvényesítését, különösen akkor, ha a fél hangsúlyozza a jogban való járatlanságát. Annak a meghatározása viszont, hogy az adott magánjogi jogviszonyban a követelést melyik fél illetve kivel szemben érvényesítheti, már az anyagi jogvita elbírálására tartozó érdemi kérdés, az anyagi jogszabályok ismeretét feltételezi, amelyre vonatkozó tájékoztatási kötelezettsége a bíróságnak nincs, sőt az ilyen jellegű tájékoztatással kifejezetten sérülne a peres felek úgynevezett fegyveregyenlőségének az elve.
(…) A jogalkalmazó szerv felelősségét csak a kirívóan súlyos jogalkalmazási és jogértelmezési tévedés alapozza meg (BDT 2008/1817). Önmagában a jogszabály eltérő vagy téves értelmezése (BH 1996/311., BH 2000/55.) nem vezethet a bíróság kártérítési felelősségének a megállapításához.
Állandósult az ítélkezési gyakorlat abban, hogy csak a kirívóan súlyos jogalkalmazási és jogértelmezési tévedés alapozza meg a jogalkalmazó szerv kárfelelősségét. A Fővárosi Bíróság azonban a fenti perben sem a jogszabályi mérce, sem a gondossági mérce követelményét nem sértette meg.
„Annak a feltételezésével, hogy a 2. sorszámú végzésben írt felhívásoknak a per felperese a 2000. június 23. napi beadványaival teljes körűen eleget tett, és további hiánypótlásra már nem volt szükség, ehhez viszonyítva a nem magyarországi lakó- illetve székhelyű alperesekre, a periratok hiteles fordításai elkészítésének, valamint az Igazságügyi Minisztériumon keresztül történő kézbesítésnek az időszükségletére figyelemmel már nem lett volna elvárható a Fővárosi Bíróságtól még a 2000. évben az első tárgyalási határnap kitűzése.”
„(Az első fokon eljáró Fővárosi Bíróság) ítéletével a per felpereseinek keresetét nem azzal az indokolással utasította el, hogy az előadóművészt megillető díj vagy kártérítés érvényesítésére a túlélő házastárs mint a haszonélvezeti jog örököse jogosult, hanem azzal, hogy a dal olyan folklór mű, amelyek felhasználásához a szerző hozzájárulása nem szükséges, és az előadóművész hozzájárulására sincs szükség, amennyiben az alkotás szerzői jogi védelem alatt nem áll.”
„A Fővárosi Bíróság fentiekben elfoglalt álláspontja pedig nem tekinthető a jogszabályok kirívóan súlyos, téves értelmezésének, a jogosulatlan felhasználás haszonélvezeti örökös általi érvényesíthetőségét egyértelmű jogszabályi rendelkezés nem határozta meg.”
Debreceni Ítélőtábla (Pf.I.20.047/2014/11. szám)
A sorozat következő részében jönnek az új Btk-val is összefüggő ítéletek, de érdemes még tovább kitartani, mert a két talán legérdekesebb jogesetet a befejező részre tartogatom.
