Nincs mentség, lemaradtam róla. A finn utam és a visszatérés utánra halmozódott pótlandók miatt nem jutottam oda, hogy ellenőrizzem, így csak most, 19 napos csúszással jutott a kezem ügyébe az árva művek felhasználásának részletszabályairól szóló kormányrendelet, vagyis az árva mű irányelv nemzeti átültetésének második sarokpillére.
A
Magyar Közlöny idei 61. számában olvashatjuk a 138/2014. (IV. 30.) Korm. rendeletet, amely a tavaly megkezdett nemzeti átültetés második lépcsője. Az árva mű irányelv implementálása ugyanis olyan részletszabályok tisztázását is igényelte, amelynek elhelyezése az Szjt.-ben, azok végrehajtási jellegére tekintettel, indokolatlan lett volna. Az új rendelet egyúttal felülírja az eddigi szabályozást, mely a 100/2009. (V. 8.) Korm. rendeletben volt megtalálható. Rendkívül röviden íme a rendelet tartalma.
Az új jogszabály 2.§-a az irányelv mellékletének tartalmával összhangban meghatározza a gondos jogosult-kutatás minimum-forrásainak listáját,egyes kedvezményezett műtípusonként sorolva. A 3-8.§§ a korábbi szabályozással összhangban a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala előtt lefolytatandó engedélyezési eljárás kereteit rögzíti, ami ugye más, mint az irányelvben foglaltak. (Lásd lejjebb.) Az eredeti tervekkel összhangban október 29. után már csak az SZTNH által rendszeresített formanyomtatványon lehet majd benyújtani a kérelmeket, és az igazgatási szolgáltatási díj 92.500 forint lesz. Amennyiben a felhasználás non-profit jellegű, akkor a díj 30.000 forint lesz. (Ez nem változott.) Fontos, hogy a fenti díj megfizetése alól semmilyen mentességet nem ismer (akárcsak eddig), azonban a korábbi rendszerrel ellentétben, amennyiben a hivatal érdemi vizsgálat nélkül elutasítja a kérelmet, akkor helye van a díj visszatérítésének.
A kedvezményezett intézmények általi felhasználás részletszabályait a 9-11.§§ tartalmazzák. Ebben az intézmények általi bejelentésekről olvashatunk, illetve kardinális jellegű pontot tartalmaz a 11.§, amely elrendeli az ismertté váló szerzőnek járó díjazás megfizetését. Ennek összegeit a rendelet 1. melléklete tartalmazza. Így egy szépirodalmi mű szerzőjét ívenként 3.000 Ft, egy verses mű minden sora után 10 Ft jár, a hangfelvételek után percenként 100 Ft-ot kell fizetni stb. Ez az összeg minden megkezdett évvel csak nő és nő. Mindent egybe véve ezek az összegek nem lesznek túl magasak, de tisztességes módon garantálhatják, hogy a jogosultak a múltbéli felhasználásokért egy minimális díjazást kapjanak, amitől az intézmények sem roppannak össze. Ez persze nem jelenti azt, hogy a jogosultak ne engedélyezhetnék ennél jóval magasabb összegekért a jövőbeli felhasználásokat, illetve a rendelet 11.§ (3) bekezdése szerint, amennyiben vitatják a fenti összeget, bírósági eljárást kezdeményezhetnek.
Egy fontos kritika ugyanakkor mindenképpen megfogalmazható e melléklettel kapcsolatban. A fenti összegek megfizetése a digitalizálásban és a lehívásra hozzáférhetővé tételben megnyilvánuló felhasználások után jár, viszont a melléklet 3. pontja azt mondja, hogy a díjazás a felére csökken, ha a kedvezményezett intézmény csak az egyik felhasználást végzi. Na most ez elég vicces, hiszen az interneten hozzáférhetővé tenni digitális anyagot csak digitalizálást követően lehet… Vagyis ebben az esetben a két tevékenység összefonódik. Még tovább menve, korábban is azt mondtam, hogy a kedvezményezett intézmény általi „digitalizálás” az új szabályozástól függetlenül is megengedett volt az Szjt. 35.§ (4) bekezdése alapján (amely az „archiválásról” beszél, de a digitális archiválást egyáltalán nem zárja ki hatóköréből). Ugyanakkor az új kormányrendelet szerint ha „csak” digitalizálásra kerülne sor árva művek esetén, akkor is fizetni kell. Nincs ez így teljesen rendben.
A rendelet az Szjt. kapcsolódó új, illetve módosuló részeivel összhangban 2014. október 29-én lép hatályba.