InfoCopy Diákkör: nyilvános szakdolgozatvédés

Az InfoCopy diákkör ebben a félévben újat húzott: diákköri titkárunk, Frányó Zita Dorottya, vállalta, hogy szakdolgozatát nyilvános keretek között védi meg. Ilyen még nem volt, de remélem sokszor fordul még elő.

Frányó Zita Dorottya
Zita dolgozatában a tárhely-szolgáltatókkal kapcsolatos társadalmi, gazdasági, elektronikus kereskedelmi és szerzői jogi vonatkozásokat vette szemügyre. Kiemelte, hogy milyen fejlődés eredményeként jelentek meg ezek a modellek, mi is jelentőségük és feladatok az online világban, és hogy mindez a jogban miként csapódott le. A vizsgált források elsődlegesen a magyar, továbbá az uniós jogot ölelték fel. Szerencsére a normaszövegeken túlterjeszkedett a dolgozat, és a joggyakorlatra is kitekintést engedett. Ha persze valahol, akkor itt mindig lehet hiányérzete egy konzulensnek, hiszen olyan sok a releváns példa, hogy vitára adhat okot akár egynek is a kihagyása. A dolgozat további előnye, hogy nem csupán a tartalom-szolgáltatás elektronikus kereskedelmi szabályozását elemezte részletesen, azon belül természetesen a felelősségkorlátozási klauzulára fókuszálva, hanem a szerzői jogi nézőpont is megjelent. Kifejezetten érdekes és hasznos volt, hogy e téren a dolgozat az engedélyezés irányából kutakodott, tehát nem azt nézte, hogy mit „szabad” a tartalom-szolgáltatóknak, hanem hogy amit tesz, ehhez milyen engedélyekre van szüksége. (E ponton a dolgozat az amerikai joggyakorlatra is ránézett, ami talán a feszességet egy kicsit megtörte, de az FBT v. Aftermath ügy említése ettől még zene volt a fülemnek.) Azért persze egy kis kitekintés sosem árt olyan modern élethelyzetekre is, mint például a fájlcserélés. E téren jöhettek képbe egyes tartalom-szolgáltatók felelősségre vonásával kapcsolatos perek (mint például a svéd The Pirate Bay ítélet). Zita lelkes előadása ráadásul már csak azért is jól esett, mert határozottan képviselte álláspontját. Úgyhogy nagy gratula, és remélem, hogy mások is követik majd a példáját a jövőben!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük