A digitális zeneipar bekebelezi a világot

„A 2013. évi Ujvári-diplomadíj pályázaton elért III. helyezésem után kaptam a lehetőséget, hogy bemutassam a pályaművemet, itt a blogon. A pályázat újbóli kiírása kapcsán egy kis kulisszatitok gyanánt is szolgálhat, milyen témájú dolgozat került a zsűri elé, amelyet helyezéssel értékeltek. A pályázati anyagom címe: A digitális zeneipar bekebelezi a világot.” – Urbán Kitti írása.

Urbán Kitti

A dolgozat témaválasztásával kapcsolatban elsősorban személyes érdeklődés játszott nagy szerepet. Mint, sokaknak, nekem is központi helyen van a zene, a mindennapok során. A zene, és a mögötte kialakult „világ”, mint ismeretlen feltárása adta a motivációt, hogy mélyebben kezdjek el foglalkozni a kérdéssel. A kutatás során egyértelművé vált, hogy, ha szeretném megismerni a zeneipar működését, akkor nem elegendő egyetlen szegmensét tanulmányozni, hanem az egész „rendszert” kell átlátnom.


A dolgozatom a következő szempontok alapján épül fel: először egy rövid történelmi bevezetéssel kezdődik, ahhoz, hogy lássuk, hogy miért van szükség afféle szabályozásra, amely most él, látni kell azt az utat, amelyen végig halad. A fejlődést elsődlegesen nem jogi szempontból, hanem a technológia változását figyelembe véve vezetem végig. Ezt azért tartottam szükségesnek, mert a zeneipart olyannyira sokszereplősnek látom, hogy nem tudtam mellőzni, a kezdeteket. Azokat az időket, amikor csak a képzelet szüleménye volt  az a technológia, ami most rendelkezésünkre áll. Ebben a szakaszban bemutatásra kerül, hogyan is jutottunk el egészen a digitális világig. Felelevenítésre kerülnek a kezdeti hangrögzítési módok, említésre kerülnek a „korabeli” hangfelvétel kiadók, a Victor Társaság és az Odeon. A korabeli kiadók, ugyanolyan jól tudták, mint a mostaniak, hogy minél jobb minőségben sikerül rögzíteni és kedvező áron kínálni egy zenei művet, annál kelendőbb lesz. A dolgozatban röviden kitérek az említett kettő kiadó versengésére, amelyből, véleményem szerint kialakult a klasszikus értelemben vett zeneipar. A cégek, rohamtempóban dolgoztak a fejlesztéseken, a versenyt akkor az Odeon vezette. Sikerült elérnie, hogy a kor neves zenészei műveiket rögzítsék, így született meg az első komolyzenei sorozat a Red Seal. Ám ekkor még komoly kihívást jelentett, hogyan is juttassák el a nagyközönséghez. A kor lejátszói: a gramofon és a fonográf luxuscikknek számítottak.

Az igazi áttörést az értékesítésben és minőség javulásában a bakelit lemez jelentette, ezek után következett az a korszak, amelyek mindannyian jól ismerünk: a magnókazetta uralma.  Ennek a két eszköznek a megjelenése forradalminak számított. Mindannak ellenére, hogy nagyon lassan sikerült beszivárogniuk a piacra, jelenlétük annál inkább meghatározóbb. A Red Seal elkészítésével vetették el a zeneipar magját, a magnókazetta kifejlesztésével, pedig elkezdett kicsírázni. A hanghordozó több évtizedes uralma után, lassan sikerült elérni a CD-ig, utána pedig már robbanásszerűen tört be a ma ismert modell. Az analóg hanghordozók kezdtek háttérbe szorulni, a „tégla és habarcs” üzletek sorozatosan szűntek meg, vagy alakultak át. A klasszikus üzleti modell teljesen felborult 2000-ben, aminek a következménye újabb értékesítési módok megszületése. A pay per track, a streaming és a felhőszolgáltatások kerülnek kiemelésre a dolgozatomban.

A zeneipar történelme után a következő szempont, amit elemeztem, az a fogyasztói szokások megváltozása volt.  A kezdet kezdetén nem igazán lehetett ilyenről beszélni. Ekkor még csak a gazdagoknak volt módja gramofonhoz vagy fonográfhoz jutni, tömegtermelésről pedig nem is tudunk beszélni. A korabeli kiadók, keményen dolgoztak, a vásárlói inger felébresztésén, amelyet ténylegesen csak a bakelit lemez megjelenésével tudtak elérni. Meglátásom szerint az igazi áttörés, 1960-as évek környékén következett. Ekkor ugyanis megjelent a magnókazetta, amely már megfizethető áron került értékesítésre. Egy hatalmas lépéssel innét elérkeztünk a CD-hez. A két eszköz sokáig párhuzamosan volt jelen, külön-külön fejlesztették őket, magánmásolásra alkalmasak voltak, mint üreshordozók is megjelentek. Ám olyan mértékben sikerült felébreszteni a zene hallgatási vágy kiapadhatatlan kútját, hogy kevésnek bizonyultak az ezredfordulón életben lévő lehetőségek. De a fogyasztók elé nehéz olyan akadályt állítani, amelyet nem tudnak legyőzni, az új évezred elején kitört a „forradalom”, vagyis megjelent a Napster, az első p2p rendszer. Innentől kezdve lavinaszerűen terjedtek a fájlmegosztó és a különböző letöltő oldalak. A vásárlók rájöttek, hogy a zenét, otthonról kényelmesen és ingyen el tudják érni. A kiadók nagyon sokára, de feleszméltek, hogy a hagyományos CD eladások mellett, hogyan tudják a digitális kor igényeit is kielégíteni. A kutatásaim során viszont ennek részben ellentmondó felméréseket és statisztikákat találtam. Többek között terítékre került a Hamisítás Elleni Nemzeti Testületnek a középiskolások körében végzett felmérése azt mutatja, hogy az „Y” generációnak a letöltéssel okozott szerzői jogsértések nem mondanak semmit. Számukra teljesen természetes, hogy a szórakoztató tartalmat a különböző fájlmegosztó oldalakról kell beszerezni. A Gfk Hungary felmérése pedig azt mutatja, hogy az emberek hajlandóak lennének a zenéért fizetni, de csak speciális, személyre szabott szolgáltatások esetén.

A harmadik nézőpont, amire hangsúly helyeztem, a zeneszolgáltatók, maguk a jogosultak és a közös jogkezelők jelenléte. A zeneszolgáltatók oldalán Kanadában, az Egyesült Államokban és Németországban készült tanulmányokkal próbálok rávilágítani, hogy milyen sokrétű és szerteágazó eredménye lett az ingyenesség elterjedésének. A tanulmányok egyike sem tudott határozottan állást foglalni abban a kérdésben, hogy a fájlmegosztó rendszerek elterjedése negatív, vagy pozitív hatással van-e a zenefogyasztási szokásokra. A tanulmányokon keresztül kiderült, hogy akik használnak fájlmegosztó rendszereket, többet költenek a zenére, mint akik nem. A kép ellentmondásosnak tűnik, hiszen sokáig arról lehetett hallani, hogy a zeneipar válságban van, új üzleti modellt kell bevezetni. A zeneipar kontrasztokkal teletűzdelt hely, mert míg mindegyik elemzés, arról, ír hogy a digitális eladások aránya emelkedik és mindezt pedig az IFPI 2012. évi jelentése támasztja alá, addig az érem másik oldalán még mindig ott van, a HENT által készített elemzés, amely azt mutatja, hogy a fiataloknak nincs tudomásuk az elkövetett szerzői jogsértésekről. Ha viszont van akkor a képzeletbeli fontossági lista végén helyezkedik el.

A közös jogkezelőknek és a jogosultaknak szintén válaszlépést kellett adniuk a változásokra. Az utóbbiak elsősorban önmagukra és arra, az image-re támaszkodott, amelyet a kiadója épített fel neki. A dolog bevált, világszerte rengeteg zenész teszi a művei egy részét ingyen elérhetővé, ezzel generálva a további vásárlást, mind fizikai hordozó, mind koncert vagy merchadising termék formájában. A közös jogkezelők szempontjából bizonyult a kérdés a legösszettebbnek. Kihívást jelent a jogosítási rendszer egyszerűsítése és átláthatósága, amely érdeke mind a jogosultaknak, mind felhasználóknak. A folyamatot a „Lévai jelentéstől” vezettem végig egészen a 2012-ben elfogadott szerzői és szomszédos jogokra vonatkozó közös jogkezelésről és a zeneművek jogainak belső piacon történő felhasználásáról szóló irányelvig. A fejezet átkarolja, azokat a problémákat és a rájuk gondolt megoldásokat, amelyek az elmúlt néhány évben a zeneművek jogosítása körül voltak. A dolgozat ezen utolsó részében arra a következtetésre jutottam, hogy Európa, olyannyira széttagolt, hogy a gördülékeny működés jóformán elképzelhetetlen. Az összes szereplőnek mindvégig a kölcsönös együttműködésen kell dolgozni. Így lehet azon az úton maradni, amely a jogosultak érdekeit képviseli, a felhasználók elképzeléseit könnyebben megvalósítja és nem utolsó sorban a fogyasztóknak is könnyebbséget nyújt a legális szolgáltatások elérésében.

A zeneipar nem fog eltűnni, mert mindig is lesznek olyanok, akik fizetni fognak a zenéért. A zenészi életpálya minden fázisát újra értékessé kell tenni, erre irányuló javaslataimat és meglátásaimat az összefoglalóban kiemelt tanulmányok támasztják alá.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük