Beszámoló az Ujvári János diplomamunka-pályázat díjátadójáról
2013. szeptember 18. napján a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának konferencia termében került sor első alkalommal a régi-új Ujvári János diplomamunka-pályázat díjainak átadására. Jelen beszámoló első kézből származik, ugyanis jelen sorok szerencsés írója is a díjazottak között volt.
A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala nagy változásokon ment keresztül az elmúlt években, ennek egy stációja az Ujvári János diplomamunka-pályázat. A Hivatal nem titkolt célja ezen pályázattal a szellemitulajdon-védelmi ismeretek szélesítése a diploma előtt állók körében, így a pályázat nem kizárólag a szerzői vagy iparjogvédelmi jogterülettel foglalkozó jogász kollégák számára kínált megmérettetési lehetőséget, hanem az érintett tudományterületek széles skáláját igyekezett bevonni. Ezen kapcsolódó-területek ifjú kutatói a saját területükön elkészült diplomamunkájukhoz egy kiegészítő anyagot készítettek, amely kifejezetten az adott területhez kapcsolódó szellemitulajdon-védelmi kérdésekkel foglalkozott.
Ennek megfelelően számos tudományterületről érkeztek dolgozatok, a szilícium alapú, monolitikusan integrált elektromos és fluidikus egységekkel ellátott mélyagyi tűelektródok témakörétől a rosszhiszemű védjegybejelentésekig, amely munkákat három kategóriában (szabadalom, védjegy és formatervezési mintaoltalom és szerző jog) bíráltak el.

Bár nem tartozik közvetlenül a beszámolóhoz, mégis kiemelném – és itt haza beszélek -, hogy a hat szerzői jogi díjazottból négy a Pázmány Péter Katolikus Egyetem hallgatója volt, jelezve ezzel az ottani szellemi alkotási oktatás színvonalát.
Az esemény lezárása képen lehetőség nyílt a díjazottak, Hivatali konzulenseik és a kategóriák képviselői közötti eszmecserére, a dolgozatok megvitatására.
A díjazottak:
Szabadalom / használatiminta-oltalom kategória
1. Bérces Zsófia „Szilícium alapú, monolitikusan integrált elektromos és fluidikus egységekkel ellátott mélyagyi tűelektródok vizsgálata szellemitulajdon-védelmi szempontból”
2. Horváth Bálint „FBMC rendszerek vizsgálata”
3. Gőz Viktória „Amino-piranozil-karbonsav prekurzorok szintézise gyűrűs és nyíltláncú monoszacharidokon keresztül”
Védjegyoltalom kategória
1. Szakács Lilla Fanni „Új típusú védjegyek – középpontban a színvédjegyek”
2. Pósa Dorottya Cecília „Rosszhiszeműség a védjegyjogban”
3. Kormos Réka „A közösségi védjegyek tényleges használatának követelménye”
Szerzői jog kategória
1. Takó Sándor „A filmkészítés folyamatát övező polgári jogi kérdések Magyarországon és az Egyesült Államokban, különös tekintettel a szerzői jogra”
2. helyzést ért el
– Cselenkó Vera „Virtuális könyvtári vízió”
– Ujhelyi Dávid „Válságjelek és megoldásaik a digitális szerzői jogban”
3. helyzést ért el
– Hrecska Renáta „Munkaviszonyban létrehozott művek és kapcsolódó szabályozás a Kínai Népköztársaság valamint Magyarország jogrendszerében”
– Urbán Kitti „A digitális zeneipar bekebelezi a világot”
– Szander Norina „A Beergame szoftver a szellemitulajdon-védelmi rendszerben”
3 thoughts on “Beszámoló az Ujvári János diplomamunka-pályázat díjátadójáról”