Away to… Turku, tizenegyedjére

Nem először, és nem is utoljára írok bejegyzést kedvenc úticélomról, Turku városáról. Tizenegyedik Erasmus oktatói mobilitásomra érkeztem a mai napon Finnország korábbi fővárosába, hogy a helyi jogi kar mesterképzésének egyik IP kurzusán kilenc órámat okítsam a csoportot minden érdekességre.

A jövő hét első három napjában át fogjuk tekinteni azokat a klasszikus, „kedvenc” témáimat, mint a könyvtári és úgy általában véve a könyvdigitalizálás, az árva művek problematikája, a webkettes korszak szerzői jogi kihívásai, belekóstolunk az elektronikus kereskedelem és a szerzői jog viszonyába, s a tárhelyszolgáltatók felelősségi kérdéseit vesszük szemügyre, tesztelve az értesítési és eltávolítási eljárás működését, valamint egy kis fájlcserélést is becsempészek az egyik napba: a fokozatos válasz rendszerek és az internethozzáférés-szolgáltatók felelősségét fogjuk kivesézni a csoporttal. Az e félévi foglalkozás egyik legérdekesebb része azonban az lesz, amikor a csoport tagjai kiselőadásokat tartanak egy-egy részkérdésről. Ezek a prezentációk (az elmúlt év tapasztalataiból kiindulva) igazán érdekeseknek ígérkeznek.

Amint lehet, a kis csoportról majd megosztok egy fényképet a blog olvasóival is. Tervetuloa, Turku!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük