A tanulmány első része a szerző személyével kapcsolatos kérdéseket járja körbe. Az gyakorlatilag magától értetődik, hogy szerző csak ember, természetes személy lehet, ennél már sokkal fontosabb kérdés, a „szerzőség” átruházható-e szerződéssel. A válasz erre nemleges, melyet Gyertyánfy egy legfelsőbb bírósági ítéletből vett idézettel támaszt alá. Hasonlóképp hivatkozza az LB PK 275. számú állásfoglalását, amely ugyan találmányokról szól, azonban tartalmát a taláros testület a szerzői jogra is irányadónak nyilvánítja. Ugyanitt filmalkotásokról, anonim művekről is olvashatunk. A joggyakorlásra ugyanakkor nem csak a szerzők, de mások, a szerzői jogok származékos alanyai is jogosultak lehetnek, így például az örökösök, vagy a felhasználási szerződés alapján kizárólagos jogot szerző személy/szervezet. 

A szerzőség bizonyításának eszközeit, különösen a kapcsolódó vélelmeket széles jogeseti hivatkozásokkal mutatja be Gyertyánfy. Hagyományosan ugyanis az tekintendő szerzőnek, akinek a neve a művön ilyen minőségben feltüntetésre kerül. Ezzel ellentétes példa is hozható azonban arculattervre vonatkozó grafikai terv, illetve logó esetén, amelyeken általában nem szokás a szerző nevét feltüntetni (hiszen azzal a vizuális alkotás célja csorbulhat).

Külön fejezetet szentelt Gyertyánfy a származékos művek, átdolgozások szerzőivel kapcsolatos kérdéseknek. A bírósági és SzJSzT gyakorlat kimondottan színes atekintetben, hogy ki és milyen szintű alkotó tevékenység alapján tekinthető szerzőnek egy átdolgozó mű kapcsán (hiszen utóbbinak is egyéni, eredeti jellegűnek kell lennie a jogvédelemhez). Így olvashatunk díszlettervekről, színpadi előadás rendezéséről, zenei átdolgozásról, fordításról, dal zenei műsorban történő felhasználásáról. Csupa-csupa érdekesség.

Végül az utolsó fejezet a többszerzős műveket járja körbe, és bemutatja a közös művek, a gyűjteményes művek, az együttesen létrehozott művek, valamint a filmalkotás szerzőségi kérdéseit. Közös mű „csak az egymást kiegészítő és erősítő részek alkotóinak közös elhatározásából jöhet létre”. Az, hogy a két vagy több személyt az alkotásra nézve milyen mértékben illetik meg a szerzői jogok, szerződésben lehet rendezni, ennek hiányában hagyományosan egyenlő arányban osztoznak a jogokon. Összekapcsolt közös műről akkor lehet beszélni, ha a műrésze egymástól elkülönülten, önállóan is felhasználhatók. Erre példaként Gyertyánfy a mai modern popzenét hozza példaként, illetve egy fővárosi bírósági ítéletet, amelyben épp a hangszerelőt zárják ki a szerzők sorából. Együttesen létrehozott művek esetén „több szerző alkotása olyan erősen egyesül a közös műben, hogy az összeolvasztott művek szerzői jogaikat egyénileg nem tudják sem hozzájárulásuk, sem a mű egésze tekintetében gyakorolni”. A törvényünk e vonatkozásban külön is nevesíti a nemzeti szabványokat, azonban Gyertyánfy jelzi: ezen felül a jogirodalom (Faludi Gábor) nem tud további példát hozni az együttesen létrehozott művekre. Ráadásul bírói gyakorlat sincs e törvényhely kapcsán, így Gyertyánfy konklúziója e téren az, hogy az Szjt. e szakaszát hatályon kívül kellene helyezni. Végül a gyűjteményes művekről olvashatunk, melyre példa az enciklopédia vagy antológia, de lehet az egy adatbázis is, egy műsor formátuma azonban (az SzJSzT gyakorlata szerint) nem.

Bibliográfiai adatok:

Gyertyánfy Péter: A szerzői jog bírói gyakorlata 2006-tól: a szerzők személye, a többszerzős művek, Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle, 2013. április, p. 48-65.