Hírmorzsák #3.6

Megugrott a francia HADOPI forgalma. Lehet-e a YouTube-ból előfizetéses szolgáltató? Vallásos kultúramegőrzés a Vatikánban. E-haszonkölcsönzés – miért (is) ne? Nem fért bele a véleménynyilvánítás szabadságába a The Pirate Bay üzemeltetése. – Hírmorzsák #3.6.

Forrás: TorrentFreak
Megugrott a francia HADOPI forgalma – A TorrentFreak nemrégiben cikkezett arról, hogy a HADOPI jelentős mértékben megemelte a továbbított első figyelmeztetések számát az elmúlt hónapokban. A mellékelt táblázat adatai szerint ugyan az elmúlt hónapok adatai meg sem közelítik a 2011. májusi csúcsot, azonban még így is jelentős emelkedést mutatnak a 2012 nyaráig tartó lassú csökkenéshez képest. Ezen persze nincs mit meglepődni. A francia elnökválasztások előtt a későbbi győztes, Francois Hollande jelezte elégedetlenségét a rendszerrel, aztán persze a panaszból kevés fejlemény lett (azért valami mégiscsak). A HADOPI azonban beleerősített, mely nem csak az első csapások számának folyamatos emelkedésében, de több friss tanulmány elkészítésében is jól tetten érhető (értsd: a pozícióikat előremeneküléssel tűnnek bebetonozni a hatóság munkatársai). (Bízok benne, hogy Hajdú kollegina rövidesen az említett jelentésekről külön blogolni fog.)

Lehet-e a YouTube-ból előfizetéses szolgáltató? – Rendkívül fontos hírről, pontosabban inkább pletykáról lehetett az Indexen olvasni nemrég. Eszerint a YouTube talán már idén egy olyan új szolgáltatást indíthat, ami regisztrációhoz kötötten tenné lehetővé a zenei tartalmak fogyasztását. (Vélhetően ellenszolgáltatás fejében.) Hogy ez mennyiben reális elképzelés, nehéz lenne megmondani. A YouTube egyértelműen piacvezető a zenei fogyasztás világában, leginkább a fiatalok körében. A modellje azonban az ingyenességre épül. Osztozok azoknak a véleményében, akik szerint pont a YouTube (rajta keresztül a Google) lehet az a cég, aki egy ilyen piaci helyzetben 19-re lapot húz. Miért ne? Persze veszteni való és akadály is bőven van. Egyrészt a célközönség elsősorban a fiatalok köréből kerül ki, akiknek továbbra sincs önálló keresménye sokáig, és a fogyasztói attitűdöket nézve főleg nem tartalomfogyasztásra van sok pénzük. A piac ugyanakkor már eléggé lefedett, tehát a fizetős szolgáltatások közé a YouTube-nak nagyon erős, innovatív modellel lenne csak lehetősége betörni (ami nem kétlem, hogy menne nekik). Persze a YouTube nem veszthet sokat, ha marad az ingyenes modell is, de akkor meg a prémium modell működőképessége kérdőjelezhető meg. Meglátjuk!

Vallásos kultúramegőrzés a Vatikánban – Nem csak új püspöke lehet Rómának idén, de fantasztikusan értékes könyvdigitalizálási projektet is indíthat a Vatikán. Ferenc pápáról már tudunk, emellett talán eltörpül, számomra azonban legalább ilyen fontos az a hír, amelyről szintén az Indexen olvastam. Eszerint a Vatikán 2,8 petabájtot kitöltő mennyiségben kíván értékesebbnél értékesebb vallásos köteteket digitalizálni, majd online elérhetővé tenni őket. A hírt nehéz jobban kommentálni, eladja magát. Remélem ugyanakkor, hogy hamar a végére érnek, és valóban lehet majd öt-hatszáz éves kódexek között lapozgatni online.

E-haszonkölcsönzés – miért (is) ne? – A Kluwer Copyright Blog egy másik, könyvtárak szemszögéből nézve érdekes fejleményről számolt be. Boldogok lehetnek a hollandok, mert van nekik egy kiváló szerzői jogi kutatóközpontjuk, az IViR. Ennek munkatársai segítségével a holland kormányzat előkészítő tanulmányban foglalkozott azzal a kérdéssel, miként lehetne a haszonkölcsönzés általános szabályai szerint kölcsönözni e-könyveket a könyvtárak olvasói számára. A tanulmány alaposan körbejárja a nemzetközi példákat (USA, Anglia, EU), hangsúlyozva, hogy a haszonkölcsönzési irányelv a letöltés útján történő haszonkölcsönzést nem vonta a jogszabály hatókörébe. A hatályos uniós joganyag alapján tehát az e-haszonkölcsönzés kizárt, és végső soron maga a jelentés sem rugaszkodik el e talajról. Az IViR munkatársai tehát ezúttal inkább csak leíró jelleggel vállalkoztak a kérdéskör elemzésére, és a kormányzatnak is azt tanácsolják, egyelőre hanyagolja az e-haszonkölcsönzés bevezetését, és inkább mozdítsa elő a könyvtárak és a kiadók közötti szerződésen alapuló felhasználásokat. (A tanulmány holland nyelven itt érhető el.)


Nem fért bele a véleménynyilvánítás szabadságba a The Pirate Bay üzemeltetése – Az Emberi Jogok Európai Bírósága egy rendkívül fontos ügyben hozott (elég gyorsan) elég igényes döntést. Az eljárás alapját a TPB per adta, egészen pontosan az a kérdés, hogy a TPB üzemeltetése belefér-e az Emberi Jogok Európai Egyezményének 10. cikkében foglalt véleménynyilvánítás szabadságába. A TPB alapügy részleteit nem kívánom megismételni, arról sokszor, sok helyen lehetett már olvasni. E helyütt ami lényeges, az az, hogy az alapügyben egyaránt szabadságvesztésre és pénzbüntetésre ítélt Frederik Neij és Sunde Kolmisoppi vitatta, hogy a svéd jogerős ítélet összhangban állna az említett 10. cikkel. A strasbourgi fórum ezt azonban másként ítélte meg. Színvonalas döntésében a taláros testület úgy érvelt, hogy a véleménynyilvánítás szabadsága természetesen minden személyt megillet, akár haszonszerzési célú, akár non-profit magatartásba burkolózik a vélemény kinyilvánítása, illetve akár online, akár offline kerül sor rá. Ugyanakkor azt is kiemelte a bíróság, hogy a 10. cikk nem korlátlan alapjog, azt egyensúlyozni kell más jogokkal, vagyis e jog indokolt esetben, jogszabályi úton korlátozható. A bíróságnak arra kellett tehát választ találnia, hogy a szerzői jogosultak érdekei, illetve a közrend büntetőjogi eszközökkel történő fenntartása fontosabb lehet-e, mint a véleménynyilvánítás alapjoga. A fórum azt is kiemelte, hogy erről a kérdésre nem lehet objektív, egyenes, minden esetben állandó választ adni, azt csakis az eset tényei fényében lehet eldönteni. És a bíróság a mérlegelést követően úgy ítélte meg, hogy a svéd hatóságok nem sértették meg a 10. cikk rendelkezéseit az eljárás megindításával, és a kiszabott büntetés sem tekinthető aránytalannak. Aki további részletekre kíváncsi, az ítéleten felül olvasgassa a Kluwer Copyright Blog elemzését (érdemes!), illetve a TorrentFreak cikkét.

One thought on “Hírmorzsák #3.6”

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük