Hírmorzsák #2.28
Fájlcserélők a legális tartalomfogyasztás mellett. A brit zeneipar újabb torrent oldalakat lőne ki. Csúszik az amerikai hat csapás rendszer bevezetése. Bezárt a bazár. 2013 a legális BitTorrent éve lesz? – Hírmorzsák #2.28.
Forrás: TorrentFreak |
Fájlcserélők a legális tartalomfogyasztás mellett – A TorrentFreak még egy októberi bejegyzésében tett említést egy független kutatás kapcsán közzétett „beharangozóról”, melynek egyik legfontosabb megállapítása szerint a fájlcserélők az Egyesült Államokban és Németországban jelentős mennyiségben vásárolnak legális tartalmakat is illegálisnak tartott tevékenységük mellett. Az American Assembly felmérése szerint az amerikai fogyasztók átlagosan 1444 hangfelvételből álló „könyvtárral” rendelkeznek. Ugyanez a szám Németországban 1092. A magát fájlcserélőnek tartó felhasználók számítógépén ugyanakkor jóval több zenei tartalom található, mint azokén, akik nem tartják magukat a P2P programok használóinak. (Mondjuk tessék csak egy pillantást vetni a mellékelt ábrára, kissé furcsa, hogy ennek ellenére utóbbiaknál is látható „ingyen letöltött tartalom” a táblázatban.) Ha azonban összevetjük a legvilágosabb kéket és zöldet a legsötétebb kékkel és zölddel, akkor azt láthatjuk, hogy miközben a fájlcserélők persze jóval több hangfelvételt töltenek le ingyen a netről, ezzel együtt lényegesen több tartalmat is vásárolnak legálisan. Természetesen a kutatás megbízhatóságát számomra erősen rontja az a tény, hogy – mint a TorrentFreak írja – a statisztikákat telefonos kutatás keretében tett „önbevallás” alapján állították össze a tanulmány szerzői. Azt is kétségbe lehet vonni, hogy vajon a kutatás érdemben kivetíthető-e más országokba is, avagy jobb ettől eltekinteni. Hiszen míg az Egyesült Államokban és Németországban jelentős mennyiségű legális szolgáltatások közül válogathatnak a fogyasztók, addig hazánkban a lista egyelőre szűkös (bár folyamatosan növekvő).
A brit zeneipar újabb torrent oldalakat lőne ki – Miután a brit hanglemezipar nagyágyúi sikerrel érték el a The Pirate Bay blokkolását az Egyesült Királyság vezető internet-hozzáférés szolgáltatóinak (ISP) hálózatán, a karácsonyi ünnepekhez közeledve újabb igényekkel álltak elő. A BBC híre szerint ugyanis a kiadókat tömörítő BPI (British Phonographic Industry) olyan tartalmú levelet küldött a BT, Sky, Virgin Media, O2, EE és TalkTalk ISP-knek, melyben a Kickass Torrents, a H33t és a Fenopy oldalak blokkolására szólította fel a szolgáltatókat. Utóbbiak – úgy gondolom, hogy helyesen – önkéntesen nem fognak eleget tenni a jogosulti követelésnek (erre nézve semmi nem kötelezi őket), ugyanakkor nyilvánvalóan együtt fognak működni a jogosultakkal, ha erre a bíróság kötelezi őket. Elnézve a The Pirate Bay idei perét, vélhetően egyik torrent oldal sem fogja képviseltetni magát az eljárás során, így az is valószínűsíthető, hogy a blokkolás nem maradhat el. Teljességgel egyet kell értenem a TorrentFreak szerzőjével, miszerint a blokkolás végső soron csupán az idő kérdése.
Csúszik az amerikai hat csapás rendszer bevezetése – Az eredeti tervek szerint decemberben vette vette volna kezdetét a fájlcserélőkkel szembeni fokozatos válasz rendszer az Egyesült Államokban, melynek alapjául a tartalomipar és a vezető ISP-k által megkötött „six strikes agreement” szolgál. A TorrentFreak híre szerint azonban a rendszer idén már nem lendül működésbe, arra legkevesebb további egy hónapot kell várni. Ami miatt egyébként a hivatkozott bejegyzés különösen érdekes lehet, hogy Ernesto, a TF szerzője szépen összegyűjtötte, melyek azok a MITIGATION MEASURES, amelyek már ismertek. (Noha ezekről már korábban is lehetett egyenként hallani.) Az AT&T például mindaddig blokkolná a legnépszerűbb (ugyanakkor jogellenes) weboldalakat, amíg a kérdéses előfizető nem vesz részt egy szerzői jogi kurzuson (most kell munkát vállalni az Egyesült Államokban;-). A Verizon a renitens fájlcserélők sávszélességét szűkítené. A Time Warner Cable pedig ideiglenesen felfüggesztené az internetes keresések lehetőségét. Szóval még pár hét/hónap, és minden kiderül. (Remélem, hogy sógorom élő híradásban számol majd be nekem a rendszer üzembe helyezéséről.)
Bezárt a bazár – Miután a Newzbin bírósági vereségét követően életre hívott Newzbin2-t is elkaszálta egy angol bíróság, a fájlcsere portál lehetőségei folyamatosan beszűkültek. Idő kérdése volt, hogy az adminok mikor dobják be a törölközőt. A TorrentFreak híre szerint erre a napokban került végül sor. Az oldal működtetői szerint ugyanis a fenntartási költségek messze meghaladták a prémium ügyfelek által fizetett összegeket. Mondhatni becsődölt a rendszer. Nagyjából ezzel egy időben Olaszországban is eljött a blokkolás ideje. Bírósági döntések alapján ugyanis országos szinten kerül sor a Torrentreactor és a Torrents.net oldalak blokkolására. Úgy fest ezek a napok nem a torrentoldalaké.
2013 a legális BitTorrent éve lesz – A New York Times oldalán olvastam, hogy a BitTorrent Inc. legújabb terve szerint 2013-tól közvetlenül a cég segítené a szórakoztatóipart a filmek, hangfelvételek és e-könyvek online terjesztésében. Mint Matt Mason, a cég egyik igazgatója elmondta, bár az olyan speciális szolgáltatók, mint a Hulu vagy a Netflix, komoly bevételekre tesznek szert előfizetőiktől, úgy érzi, hogy a BitTorrent minden másnál szélesebb körben ismert, így mozgósítási bázisa is jóval nagyobb, mint az említett szolgáltatóké. S bár meglátásom szerint a BitTorrentnek nem igazán kell tartania a jogi ütközetektől az általa készített protokoll (és annak fájlcserélésre történő alkalmazása) miatt, tagadhatatlanul jól jönne a cégnek, ha a tartalomipar partnert és nem ellenséget látna benne. Meglátjuk, mit hoz a jövő év.