Újabb módosítások a szerzői jogi törvényben – 1. rész

by Dr. Mezei Péter in Magyar szerzői jog
Nem is az első és nem is az utolsó szerzői jogi törvénymódosításról számolok be az alábbiakban. A közös jogkezelés teljes megreformálása, avagy épp a szerzői jogot is közvetlenül érintő büntetőjogi módosítások után íme egy új, azonban kevésbé jelentős (persze attól még fontos) csomag, amely – többek között – a szerzői jogról szóló törvény több passzusát is újraírja/kiegészíti/törli. Tekintsük át a legfontosabbnak tűnő kérdéseket, két külön részben.


Először is egy nagyon fontos megjegyzés: ez így gyakorlatilag elszomorító: hiába a hangzatos „stratégiai partnerségi megállapodás” a Kormány és a szerzői jogász társadalom között, semmit nem ér mindez, ha a véleményezésre alkalmatlan mennyiségű időtartam áll rendelkezésre. Fogalmazzunk tisztán: a KIM által nyilvánosságra hozott tervezet véleményezésére jogalkotóink négy és fél munkanapot adtak (maradjunk abban, hogy a hétvégét nem hiszem, hogy bárkinek is a munkával kellene mindig töltenie). Ehhez képest a Magyar Szerzői Jogi Fórum Egyesület tagjai mindent megtettek azért, hogy a szakmai tudásuk legjavát nyújtva előkészítsenek egy komoly szakmai dokumentumot. Ennek a munkának „koordinátorként” magam is részese lehettem, ugyanakkor hangsúlyoznám, hogy az iromány minőségéért nálam sokkalta több dicséret jár (ABC sorrendben) Békés Gergelynek, Grad-Gyenge Anikónak, Kiss Zoltánnak, Szilágyi Zsuzsannának és Tomori Pálnak (és talán még másoknak is, akikről esetleg nem is tudok).

No de lamentálás helyett vágjunk a közepébe. Ma és holnap – két részre bontva – szeretném áttekinteni a Tervezet tartalmát. A módosítások vezérfonala egyébként a tavalyi évben elfogadott uniós szintű védelmi idő irányelv reform. A változtatások pedig elsődlegesen két témakör köré szerveződtek. Az első a védelmi idő megemelése a hangfelvételben rögzített előadások és a hangfelvételek vonatkozásában 50 évről 70 évre. A másik kardinális kérdés az új, +20 éves időtartamon belüli jogviszonyok előadók részére történő kedvezőbbé tétele volt (vagyis hogy ezen idő alatt is a lehető legtöbbet profitáljanak az előadók a teljesítményeikből befolyó jogdíjakból). Ezekkel összefüggésben kerültek új érdemi és részletszabályok beillesztésre az Szjt.-be. (Utóbbiaknak csak egy részére kívánok utalni.) Mindezeken felül néhány további újdonság szerepel az előterjesztésben (a továbbiakban: Tervezet), ezeket a második rész keretében tömören kívánom összegezni.


I. A védelmi idő kérdése

Íme a lényeg: a Tervezet 42.§-a a következők szerint hangzik:


„84. § (1) Az e fejezetben szabályozott teljesítmények a következő időtartamokban részesülnek védelemben:
a) a nem rögzített előadások az előadás megtartását követő év első napjától számított ötven évig;
b) a nem hangfelvételben rögzített előadások a felvétel első forgalomba hozatalát követő év első napjától számított ötven évig, vagy a felvétel elkészítését követő év első napjától számított ötven évig, ha ezalatt nem hozták forgalomba a felvételt;
c) a hangfelvételben rögzített előadások a hangfelvétel első forgalomba hozatalát követő év első napjától számított hetven évig, vagy a hangfelvétel elkészítését követő év első napjától számított hetven évig, ha ezalatt nem hozták forgalomba a hangfelvételt;
d) a hangfelvételek a hangfelvétel első forgalomba hozatalát követő év első napjától számított hetven évig, vagy a hangfelvétel elkészítését követő év első napjától számított ötven évig, ha ezalatt nem hozták forgalomba a hangfelvételt;
e) a sugárzott műsorok vagy a vezeték útján a nyilvánossághoz átvitt saját műsorok az első sugárzást vagy átvitelt követő év első napjától számított ötven évig;
f) a filmek az első forgalomba hozatalt követő év első napjától számított ötven évig, vagy a film elkészítését követő év első napjától számított ötven évig, ha ezalatt nem hozták forgalomba a filmet.

(2) Az (1) bekezdés b)-c) és f) pontjában szabályozott időtartamokat az első ízben a nyilvánossághoz történő közvetítést követő év első napjától kell számítani, ha a rögzítéstől számítandó időtartamok alatt nem történt forgalomba hozatal, vagy a nyilvánossághoz közvetítés megelőzi a forgalomba hozatalt. Hangfelvételek esetében [(1) bek. d) pont] a hetven éves időtartamot akkor kell az első ízben a nyilvánossághoz történő közvetítést követő év első napjától számítani, ha a hangfelvételt ezalatt nem hozták forgalomba.”

A rögzített előadások tehát 70 éves védelmi időben részesülnek a jövőben (újdonság a nem hangfelvételben rögzített előadás), míg a hangfelvételek csak akkor, ha azok forgalomba hozatala is megtörtént. 

Mivel az előadó és a hangfelvétel-előállító jogai különállóak, és a védelmi idők a fentiek fényében eltérhetnek egymástól, komoly feszültség származhat abból az esetből, ha a hangfelvétel-előállító elmulasztja a publikálást. Logikusan ez azt eredményezné, hogy a hangfelvétel közkincsbe kerül, míg az előadás, amelyet a hangfelvétel tartalmaz, nem. (Ami minimálisan is furcsa helyzet.) Ugyanakkor, ha a rögzített előadást a kiadó nem kívánja/tudja megfelelő példányszámban forgalomba hozni, illetve a nyilvánossághoz közvetíteni (különösen a nyilvánosság számára hozzáférhetővé tenni), ez az előadó oldalán is komoly bevételkiesést eredményezhet. Erre tekintettel az irányelv felmondási jogot biztosít az előadónak abban az esetben, ha a felhasználási jogait anno átruházta. A Tervezet alapján egészen pontosan akkor merül fel a felmondási jog, ha a kellő példányszámú forgalomba hozatal vagy nyilvánossághoz közvetítés a rögzítést követő 50 évben nem történik meg. (Hogy mit értünk „nem kellő példányszám” alatt, az a normaszövegből nem derül ki. Ennek tisztázása azonban feltétlenül indokolt volna, hiszen nem csupán egy gumiszabály, de az egyes előadók vonatkozásában is merőben másként értelmezhető a kifejezés.)

A felmondási jog a felhasználási szerződésekkel foglalkozó részben (Szjt. 55.§) kerül elhelyezésre. Amennyiben az előadó a felmondási jogával – melyről érvényesen nem mondhat le – élni kíván; ad 1. erről értesíti a kiadót, aki további egy évet kap a felhasználás érdemi megkezdésére/megvalósítására; ad 2. ellenkező esetben a jogok visszaszállnak az előadóra, amelyekkel az előadó a fennmaradó védelmi idő során immáron úgy rendelkezik, ahogy akar; és ad 3. az eredeti hangfelvételen fennálló jogok közkincsbe kerülnek (vö.: Tervezet 41.§).


Arra az esetre, ha a forgalomba hozatalra vagy a nyilvánossághoz közvetítésre megfelelően sor került, s az előbbi szabályozás okafogyottá válik, az irányelv egy további ponton igyekszik az előadóművészek pozícióit javítani. A „+20 év” időszakra ugyanis kötelező jelleggel írja elő, hogy a hangfelvétel-előállítók megfelelő díjazást biztosítsanak az előadóknak. A Tervezet 40.§-a szerint arra az esetre, ha az előadó egyszeri díjazás fejében engedélyezte a felhasználást, a „+20 év” valamennyi teljes évében az előadás többszörözéséből, terjesztéséből és hozzáférhetővé tételéből származó, költségekkel nem csökkentett bevételeik 20%-át kötelező közös jogkezelés keretében kötelesek az előadók rendelkezésére bocsátani. Amennyiben a felhasználási szerződés szerint az előadó rendszeres díjazásra jogosult, akkor e fizetési kötelezettség a „+20 év” alatt is fennmarad, azonban bármely előlegfizetéssel vagy szerződésben meghatározott levonással történő csökkentése semmisnek tekintendő. Ezzel együtt a Tervezet nem ad fogódzót a tekintetben, hogy kijátszható-e ez a rendelkezés azzal, hogy a kiadók minden évben fizetnek a művésznek, de csak jelképes (akár – Békés Gergő kollégám megjegyzését használva – 1 forintot)? Ennek megfelelően indokolt volna a normaszöveget e helyütt pontosítani, és jelezni, hogy a rendszeres jellegű fizetés alatt alapvetően royalty-t értünk, amely díjazás a bevétellel mindenkor arányos. Végül egy apróság: a Tervezet 51.§-a azt is rögzíti, hogy a fenti előírások valamennyi, a norma tervezett (2013. november 1-ei) hatályba lépését megelőzően kötött, de még hatályban lévő szerződésre is vonatkoznak, nem csupán a jövőben megkötendőekre.

A témakörhöz kapcsolódó részletszabályok egyikeként a Tervezet 36.§-a pontosítaná az Szjt. 31.§ (2) bekezdését, nevezetesen azt, hogy az eddigi „szerzőtársak” kifejezést csak a közös művek szerzőtársaira vonatkoztatná. A módosítás azért tűnik szükségesnek, mert az irányelv csak az Szjt. 5.§ (1) bekezdése és a 6.§ szerinti többszerzős műveket ismeri, az 5.§ (2) bekezdése azonban mintha a feledés homályába veszne. Az ebből fakadó problémák elkerülése – mint arra Grad-Gyenge Anikó kolléganőm általam is bemutatott cikkében is javasolta – csak úgy oldható meg, ha az 5.§-ba foglalt mindkét kategóriára az Szjt. 31.§ (2) bekezdés szerinti számítási módszer kerül alkalmazásra. Az egyszerűség (követhetőség) és elkülöníthetőség érdekében a Tervezet 34.§-a az Szjt. jelenleg „Közös művek” címmel ellátott 5-6.§§-át kettébontaná, s a 6. szakaszt „Együttesen létrehozott művek” címmel látná el. Ezzel világossá válna, hogy a közös művekkel kapcsolatos, 31.§ (2) bekezdése szerinti számítási rend csak az 5.§-ra (de annak mindkét bekezdésére) irányadó lesz. A 6.§ kapcsán pedig a 31.§ (5) bekezdését kell alkalmazni.

(A Tervezet többi elemével kapcsolatos elemzés hamarosan ugyancsak publikálásra kerül.)

Címkék: ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük