A ReDigi működésével kapcsolatos leírást lásd az említett korábbi posztomban. Ugyanakkor már most érdemes jelezni, hogy az abban foglaltakhoz képest úgy tűnik a cég változtatott a politikáján, hogy a lehető legjobban bebetonozza a szolgáltatása jogszerűségét. Mindenesetre nézzük át pontról-pontra azokat az igényeket, amelyeket az EMI támaszt, és gondoljuk végig, mennyi realitása lehet a keresetnek.

Az első és mondhatni legegyértelműbb kérelem szerint a ReDigi szolgáltatása (engedély nélküli értékesítés) sérti az EMI hangfelvételeken fennálló jogait. A ReDigi ezzel ellentétben úgy tartja, hogy az általa végzett tevékenység összhangban van az USA „first sale doktrínájával”, ami gyakorlatilag megegyezik az európai jogkimerülés intézményével. Az EMI ugyancsak sérelmezi, hogy a ReDigi oldalán 30 másodperces mintákat lehet hallgatni. A ReDigi úgy érvel, ez nem több fair felhasználásnál. (Az 1709Blog szerzője arra is utal, hogy a szomszédos Kanadában már született olyan döntés, amely szerint a 30-90 másodperc közötti minták használata fair dealing. Érdekes kérdés lesz, hogy a new yorki fórum ezt a kérdést miként értékeli majd.) A ReDigi védekezésének további pillére az időleges többszörözés, vagyis hogy a meghallgatott tartalmak csak a RAM memóriába kerülnek, és meghallgatás után azonnal törlődnek onnan. Az előzőekhez hasonlóan érdekes kérdés lehet tehát, hogy a bíróság ezzel a kérdéssel miként birkózik meg. (Ugye az EU-ban ilyen szabad felhasználási esetkör ismert, sőt ezzel kapcsolatos bővülő esetjogot is lehet említeni – pl. Infopaq döntés -, ugyanakkor például az Egyesült Királyságban a Meltwater ügyben a keresőszolgáltatás alkalmazása során a gyorsítótárolóban tárolt adatok időleges voltát az angol bíró – mondjuk szerintem nem biztos, hogy helyesen – elvetette. Ez utóbbi ügy amúgy a brit Legfelsőbb Bíróság előtt hever.)

Első pillantásra úgy gondolom, hogy a legfontosabb (leggyakorlatiasabb) kérdés az lehet, hogy vajon a ReDigi szolgáltatása alkalmas lehet-e annak kiküszöbölésére, hogy az értékesített használt zenei tartalmakat az előadó ne tarthassa meg saját számítógépén, vagyis ne duplikálja azt és ezután értékesítse. Ha ugyanis erre sor kerülhetne, akkor értelemszerűen nem lehet sikerrel felhívni a jogkimerülés tételét. A ReDigi úgy érvel – és ez újdonság nekem – hogy csak az iTunes-ról vásárolt tartalmakat adhatják tovább a szolgáltatás használói, CD-ről rippelt tartalmakat nem. A ReDigi szoftvere pedig (elméletileg) a háttérben folyamatosan nyomon követi a tartalmak vándorlásának módját. Ugyanakkor ez így első blikkre számomra sem tűnik minden kétséget kizáróan megnyugtató metódusnak a visszaélések kiküszöbölésére. Ezért e ponton nagy csata várható a felek között.

A tárgyalás tehát megkezdődött. Igyekszek a szememet rajta tartani az ügyön, ugyanis rendkívül fontos kérdést jár körbe. A UsedSoft ügy után – mely használt szoftverek online lehívás útján történő továbbértékesítése kapcsán mondta ki a jogkimerülés alkalmazhatóságát – újabb jogvédett tartalmak kapcsán kerül fókuszba, hogy meddig terjedhet a fogyasztók szabadsága a jogszerűen vásárolt példányaik sorsa feletti döntések terén.