Párizsból jelentem: megszületett az első HADOPI-ítélet!
Új sorozatot indítok. Ösztöndíjasként Párizsban, a CERDI-ben tanulok ebben a félévben, és időről-időre igyekszem az itteni szerzői jogi hírekről beszámolni. Elsőként mi másról is írhatnék, mint eddigi kedvenc témámról, a HADOPI-ról? Pláne, mivel megszületett az első bírósági ítélet.
Alain. Ő az első előfizető, akire a HADOPI harmadik csapása is lesújtott a Tribunal de Police de Belfort ítéletének képében. A történet egyfelől nem mindennapi, másfelől viszont állatorvosi lova a HADOPI működési mechanizmusának.
Több korábbi posztban is foglalkoztam már a témával, érdemes viszont röviden feleleveníteni, mi is a HADOPI tulajdonképpen. Egy három lépcsős szankcionáló mechanizmusról van szó, amelynek eredeti célja a fájlcserélés visszaszorítása volt. Az első két lépcsőben az internet-előfizetőt (és nem a fájlcserélőt!) a hatóság (ez a HADOPI) értesíti arról, hogy P2P fájlcserélést észleltek az ő internet kapcsolatán keresztül, és felhívják őt ennek abbahagyására. Amennyiben ez nem történik meg, harmadik alkalommal a HADOPI átadja az ügyet az ügyészségnek, amely vádat emel voltaképpen azért, mert az internet-előfizető lehetővé tette a szerzői jogok megsértését P2P hálózaton keresztül. (A törvényi tényállás ennél persze cizelláltabb, de ennek ismertetésétől most eltekintenék.) A lényeg tehát az, hogy nem közvetlenül a fájlcserélés büntetendő, hanem annak lehetővé tétele. A bűncselekményt a törvény pénzbüntetéssel rendeli büntetni, melynek mértéke 1500 euróig terjedhet, emellett az internet-hozzáférés felfüggesztésével is szankcionálható az előfizető.És miért írtam, hogy Alain példája ennek az egész rendszernek az állatorvosi lova? Egyrészt, prózai módon mindössze két zeneszám letöltése miatt indították meg ellene az eljárást, amit természetesen nem ő követett el. És miért nem mindennapi a történet? Emberünk éppen válófélben volt/van a feleségétől, és az (ex)felesége töltötte le a számokat, ő nem is tudja használni a fájlcserélő programokat. Mindezt meg is írta a HADOPI-nak, akit viszont az érv nem hatott meg, lévén ő volt az internet-előfizető. Majd ezek után a hatóság beidézte őt egy szóbeli meghallgatásra, ahol előadhatta volna a védekezését. Ha hajlandó lett volna rá elmenni. A nyomozás és a tárgyalás további részleteit nem ismertetem, akit érdekel, az elolvashatja az előfizetővel készült interjúban. Mindenesetre az kiderül a szavaiból, hogy fogalma sincs a P2P fájlcserélés működésének mikéntjéről. Az ügy így bíróságra került, csütörtök délelőtt született meg a nagy jelentőségű ítélet.
Végül 150 eurós pénzbüntetéssel „megúszta” az ügyet, lévén, hogy a felesége beismerte, hogy ő töltötte le Rihanna két dalát. Ez az összeg épp a fele az ügyészség által indítványozott büntetésnek. Ami az újabb csavar az ügyben: nem kellett őt elvágni a világhálótól, mivel önszántából felmondta az előfizetését, mert nem bízott az (ex)feleségében, és nem akarta ismét bíróság előtt találni magát.
Tanulságként ezt a következtetést vonta le: „Azt hiszem, példát akartak statuálni. És ez most pont rám esett. Nem baj. Így kell elfogadni.”
Azt hiszem, jelen esetben nem is a precedensteremtésen van a hangsúly. Az egyértelmű. Pláne egy olyan szituációban, amelyben a rendszer megszüntetése is folyamatosan napirenden van. Hanem azon, hogy Alaint áldozatnak tekintjük-e, ezzel alapjaiban megkérdőjelezve a rendszer működését és létjogosultságát. Avagy elfogadjuk azt, hogy a HADOPI a szerzői jogok védelmének hatékony eszközének tekinthető.
Mert azt biztosra veszem, hogy Alain esete egyáltalán nem egyedülálló.