Hűsítő szerzői jog: kerekasztal-beszélgetés a MENTÁ-n

Nyári/ősz eleji vállalt előadásaim utolsó elemeként a mai napon az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) éves menedzser találkozóján, a MENTA konferencián vettem részt, hogy az esemény egyik paneljének keretében egy kerekasztal-beszélgetésen neves kollégákkal társalogjak a szerzői jog kérdéséről.

Az ország vezető informatikai és kommunikációs cégeinek, pontosabban munkatársainak szervezett idei eseményre (mely „A változó világ” címet viselte) Egerszalók egyik (ha nem a) legszebb hoteljében, a Hotel Salirisben került sor,  amelynek parkolójába behajtani is már önmagában egy élmény volt, szembesülni a hotelkomplexum méreteivel, illetve a tájba illesztésével. A rendezvény ugyanakkor nem elsősorban az én szakterületemet fedte le, sokkal inkább igyekezett olyan kérdésre kiterjedni, amelyek az informatika cégeket érdekelhetik: technológiai, külügyi, gazdasági, jogi és állítólag még pszichológiai kérdések is felmerülnek rajta. Számomra hatalmas élményt jelentett Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő félelmetesen összetett – az érthetőséget nem akadályozó, jó értelemben vett csapongó – előadását végig hallgatni a változó világ geopolitikai kérdéseiről, így országok sorának mindennapi politikai helyzetéről, gazdaságáról, jövőjéről, potenciális háborús veszélyekről.

A szerzői jogi kérdésekkel foglalkozó panelünk a délutáni órákban került sor. A résztvevők listája egy negyvenöt perces beszélgetéshez talán hosszú, ugyanakkor mély és értékes volt. Olyan, az érdekoldalakat, illetve véleményeket artikulálni képes emberek ültek a pódiumra, mint Tóth Péter Benjamin, Stefan Marsiske, Tóth Zita, Mayer Erika és Detrekői Zsuzsa; bízok benne, hogy magam sem lógtam ki a sorból. S mindez Rozgonyi Krisztina moderálása mellett.

A beszélgetésünk során felmerültek a hazánkban is elérhető új (tavalyi és idei) online zenei szolgáltatások (iTunes, Muzzia, Deezer), melyek talán alkalmasak lehetnek arra, hogy a felhasználókat a díjfizetés mellett történő tartalomfogyasztás irányába mozdítsák el. Röviden érintettük az uniós közösségi jogalkotás legfrissebb elemeit (főleg a közös jogkezelés és a határokon átívelő engedélyezés kereteit szabályozni kívánó irányelvtervezetet), a felhő alapú tárolást és annak szerzői jogi vonatkozásait, valamint az üres hordozó jogdíjat, mint az IVSZ tagjait közvetlenül is érintő szerzői jogi intézményt. Kérdések is érkeztek, főleg ez utóbbi területről. Nem meglepő módon a hallgatóság soraiban komoly ellenszenvről lehetett meggyőződni az említett jogdíj vonatkozásában – még akkor is, ha (és ezt jó lenne pedig látni) a jogdíj és megállapításának jelenlegi) menete komoly hangsúlyt fektet az érdekoldalak közötti egyensúly megteremtésére. A felszólalóknak a jogdíj felszámolásához fűzött vágyai azonban engem nem igazán győztek meg ennek indokoltságáról.
Röviden és tömören: én jól éreztem magam az eseményen, külön öröm volt ismét más terület szakembereivel találkozni.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük