A probléma sajnos nem most merült fel először, 2010-ben az E.SZER.INT blog foglalkozott a könyvkiadók problémáival. Eltelt két év és sajnos a helyzet nem hogy javult volna, inkább még rosszabbra fordult.

Ahhoz, hogy tisztán lássunk a kérdéskörben, fontos megvizsgálni a szakkönyvkiadás gyakorlatát. A szakkönyvkiadó felméri, hogy milyen jellegű könyv iránt van megfelelő piaci kereslet. Ha talál megfelelő idegen nyelvű művet a piacon, akkor megveszi a magyarországi könyvkiadás jogát a szerzőktől, ha nem talál, akkor vállalkozási vagy megbízási szerződéssel felkér egy szerzőt a mű megírására, majd az idegen nyelvű könyvet szakfordítókkal lefordíttatja, azt követően pedig szakmailag és nyelvtanilag lektoráltatja. Beszerzi a kiadáshoz szükséges ábrákat, illusztrációkat, képeket. Ha az idegen nyelvű kiadást multinacionális ipari vállalat adta ki, akkor az egységes megjelenés érdekében kötelezhetik a kiadót a megfelelő fontkészlet megvásárolására is. A kiadó megtervezi a saját kiadás borítóját, hátlapját, a szöveget pedig tördelők hozzák összhangba az eddigi munkákkal.

A könyvkiadók, különösen a szakkönyvkiadók számára tehát igen jelentős vagyoni hozzájárulás szükséges egy-egy könyv kiadásához. A könyveladások kapcsán az eladott példányszám tekintetében a szerzők jóval kisebb a kockázatot viselnek, hiszen a mű elkészültét követően díjazásban részesülnek, illetve idegen nyelvű könyv licencének megvételével megtörténik az ellentételezés a szerző részére. Szakkönyvek esetében egyáltalán nem jellemző az eladási volumenhez kötött díjazás, hiszen közismert, hogy szakkönyveknél mekkora forgalomra lehet számítani, és gyakorlatilag kizárt, hogy a tervezettnél jóval nagyobb legyen iránta az érdeklődés. A könyvkiadók tehát előre felmérik a piacot, és a várható keresletre tekintettel meghatározott példányszámú könyv kiadására vállalkoznak, melyekért jellemzően egy összegben fizetnek a szerzőnek.

Ezt azért fontos látni, hiszen a szerzőt ettől a ponttól kezdve nem fogja anyagilag érinteni, ha az eladási volumenek – mondjuk a szakkönyvek illegális bedigitalizálása és online terjesztése miatt – nem a várakozásnak megfelelően alakulnak. Ö csak annyit lát, hogy a kiadó nem vesz tőle jogot az újabb kiadásokra. Ennek persze számtalan oka lehet, így aktívan nem is foglalkozik ezzel a kérdéssel.

A szakkönyvek kiadóit sokkal inkább érintik ezek a jogellenes magatartások. A jogellenesen bedigitalizált és online terjesztett könyvpéldányok megjelenésével a forgalom elképesztő mértékben lecsökken, esetleg meg is szűnik. Előfordulhat, hogy akad majd olyan kiadó is, aki megpróbál fellépni az általa kiadott szakkönyvek illegális bedigitalizálása és online terjesztése ellen és azzal kell szembesülnie, hogy a szerzői jogi törvény bizony nem őt védi. De hogy is van ez?

Nézzük meg a 04/12 SZJSZT szakértő véleményt. A kiadó feljelentést tett ismeretlen tettes ellen a jogellenesen bedigitalizált és online terjesztett (lehívásra hozzáférhetővé tétellel) szakkönyve miatt, majd a nyomozó hatóság kérte a SZJSZT szakértő véleményét a tekintetben, hogy ilyen esetben mekkora kár éri a kiadót a szerzői jogainak megsértése miatt.

A válasz – nem tudom meglepődik-e valaki: semekkora!

Merthogy történetesen a könyv szerzőjétől 1996-ban történt a könyvkiadás és terjesztés jogának megvásárlása a könyvkiadó részéről. Az adott esetben tehát a 99-es Szjt.-t megelőző szerzői jogi környezetet kell figyelembe venni, mely alapján – akárcsak a jelenlegi szabályozás szerint – „a  felhasználási engedély nem terjedhetett ki olyan felhasználási módokra, amelyek a technika akkori állása szerint ismeretlenek voltak.” Tehát Magyarországon egyetlen könyvkiadó sem léphet fel ilyen jellegű jogsértés esetén (legalábbis szerzői jogi sérelem miatt), – kizárólagosság és minden felhasználási módra történő kikötés alkalmazása mellett sem – ha a szerződése 1998-2000 időszak előtt született (persze érdekes kérdés, hogy a lehívásra hozzáférhetővé tétel mikor vált a technika állásává) és azóta nem kért felhasználási engedélyt a szakkönyv digitális kiadására a szerzőtől.

„Az elmondottakból természetesen nem következik, hogy harmadik személyek jogsértő magatartása ne okozhatna anyagi hátrányt a Kiadónak, de ez önmagában nem alkalmas a szerzői jogi tényállás megalapozására. Az elmondottakból következően az eljáró tanács csak azt vizsgálhatja, hogy a gyanúsítottak jogsértő magatartása okozott-e, és ha igen, milyen mértékű vagyoni hátrányt a Szerzőnek.”