Szerzői jogi előadások a nyáron

A felkérések elérték a kritikus tömeget, ezért idejét érzem szépen sorra szedni, hogy elkövetkezendő durván 2 hónap alatt merre fogok megfordulni, hogy a szerzői jog aktuális kérdéseiről beszélgessek szak-, illetve átlagemberekkel.


A sort egy hét múlva szerdán, július 25-én Zentán nyitom, a 2012-es Nyári Ifjúsági Játékokon. Itt a Szegedi Tudományegyetem Egyetemi hallgatói Önkormányzatának kérésére fogok kutatási területemről szemezgetni. Abban biztos vagyok, hogy a résztvevők nyitottak lesznek a digitális kérdésekre, így valószínűleg az internet és a szerzői jog viszonyáról fogok velük kötetlenül beszélgetni egy órán keresztül. [Az eseményről készített összefoglalót lásd itt.]

Augusztus 9-e számomra a Szigetet fogja jelenteni. A Café Babel szervezésében Pogácsás Anett kolléganőmmel fogjuk a jelenlévő hallgatóság szerzői joggal kapcsolatos ismereteit tesztelni. Habár a program neve elég tudományos (tudomány és művészet a 21. században), az esemény ennél oldottabb hangulatban fog telni. A felkérés úgy szólt, hogy néhány játékos tesztkérdés segítségével haladjunk végig a szerzői jog aktuális érdekességein. Ha minden igaz, akkor e kérdések a plágium és a fájlcserélés kérdésköreit is igyekeznek lefedni. [Íme az összefoglaló a beszélgetésről]
Update: időközben újabb felkérés érkezett, ezúttal a József Attila Kör részéről. A JAK ide táborának részeként egy olyan kerekasztal beszélgetésen fogok részt venni, amely a szerzői jog aktuális problémáira, jövőképére fókuszál, továbbá a szerzői jogosultak intézményes képviseletét veszi górcső alá. Valószínű épp ez utóbbi kérdésnek köszönhető, hogy a meghívottak között található Szinger András is, az Artisjus főigazgatója. A JAK táborra augusztus 29. és szeptember 2. között kerül sor, nekem augusztus 30-án lesz jelenésem, Szigligeten. [Az eseményről készült beszámolómat lásd itt.]

Végül tegnap kaptam egy visszautasíthatatlan felkérést, hogy az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) 19. Menedzsertalálkozóján – a MENTÁ-n – vegyek részt egy közel egy órás kerekasztal-beszélgetésen Egerszalókon. A további felkért előadók Tóth Péter Benjamin (akit nem kell bemutatni e blog olvasóinak), Tóth Zita, Stefan Marsiske, Mayer Erika és az IVSZ szerzői jogi munkacsoportjának egy képviselője (csak tippelni tudok, hogy Detrekői Zsuzsa lesz az). Utóbbi három (négy) ember teljességében megegyezik azokkal, akikkel a márciusi SZTNH-s ACTA kerekasztal-beszélgetésen is találkoztam.

Mozgalmas nyár, kora ősz lesz ez, izgalmas programokkal. Kikkel találkozok ezeken a helyeken az olvasók közül?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük