A magyar Országgyűlés – sajnos ismét csak egy rapid, a szakmaiságot csekély mértékben tükröző eljárás után – elfogadta a Büntető törvénykönyvről szóló új törvényt, vagyis a Btk.-t. A korábbiakban már többször értekeztem ennek várható tartalmáról, a zárószavazást követően mégis indokoltnak látom még egyszer hangsúlyozni az ezzel kapcsolatos véleményemet.
Érdemes folyamatában látni az eseményeket. Idén februárban
került nyilvánosságra a Btk. szövegtervezete. „Relatíve” sok idő, több mint két hét állt rendelkezésre ahhoz, hogy a szakma a véleményét megformálja a tervezet tartalmát illetően. A Magyar Szerzői Jogi Fórum Egyesület – részben az
általam megfogalmazottakra is tekintettel –
saját véleményt dolgozott ki, és juttatott el az illetékeseknek. Ebben több olyan szakmai hibára is felhívtuk a figyelmet, ami a koncepció vonatkozó részeinek rövid átolvasása után világossá válhatott. Nem sokkal később meg is született a második, módosított verziója a Btk. tervezetének, amelyet az
MSZJF-es kollégák ismét véleményeztek. (Ezúttal sajnos nem volt lehetőségem külön feljegyzést írni a változásokról, de az MSZJF által előadottakkal maradéktalanul egyetértek.) És mindezek után áprilisban jött a hideg zuhany. A 3.0-ás verzió egy
teljesen új bekezdéssel egészítette ki a legfajsúlyosabb szakaszt, a szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértése tényállását.
Hadd hangsúlyozzam: a szakmai közönség véleményének kikérése nélkül került ez az új rendelkezés beiktatásra. Ez alapján rögtön felkiáltott az internetes társadalom: immáron nem jogellenes a fájlcserélés. Ez persze egyáltalán nem igaz. A szerzői jogi törvény alapján a jogosultak bármikor benyújthatnak kártérítési igényt a fájlcserélőkkel szemben. Csak épp utóbbiak nem büntethetők a büntetőjog eszközeivel.
A
T/6958-as törvénytervezet 445-447. oldalán található indokolás világossá is teszi (kicsit kiolvasva belőle mindazt, amiről a szerzői jogászok, köztük magam is többször hangsúlyoztunk), hogy
a fájlcserélés dinamikus jelenség, amely a letöltésen felül gyakorlatilag a lehívásra történő, vagyis nyilvánosság számára hozzáférhetővé tételt is szükségessé teszi. A jogalkotó ezt felismerve világossá tette az indokolásban: a büntetőjogot meg kívánja tartani ultima ratio eszköznek, vagyis végső megoldásnak a jogérvényesítésben. Az indokolás alapján (p. 447.) az is világos lehet, hogy az újonnan bevezetett (és általam alapvetően támogatott) 100.000 Ft-os értékhatárt meg nem haladó fájlcserélés eleve nem bűncselekmény, 100.001 és 500.000 Ft között pedig az új 384.§ (5) bekezdése zárja ki a büntethetőséget. Ami azonban nem jelent mást, mint hogy 500.000 Ft fölött továbbra is megvalósítja a bűncselekményt valamennyi fájlcserélő. Nem tisztem számolgatni, nem lévén igazságügyi szakértő, de az eddigi tapasztalataim fényében ez azt jelenti, hogy
megközelítőleg 200 film, avagy 3000 dal letöltése alatt nem beszélhetünk bűncselekményről. (Szoftverek esetén a helyzet más, azoknak az értéke egyedileg meghatározandó, habár ezen eljárás – tipikusan a kiskereskedelmi nettó ár alapul vétele – aggályokat is felvet. Persze aggályokat nem csak e téren, hanem valamennyi többi értékmeghatározásnál találhatunk.) Mindez pedig azt jelenti, hogy elvileg a hatóságoknak továbbra is nyomozniuk kellene, ha a fenti értékhatárt átlépi a fájlcserélő. Hogy erre azonban mikor és hogyan lehet rájönni, az már nehéz dió. Mondhatni, nem vagyok teljesen biztos abban, hogy a fenti megközelítés nem azt fogja eredményezni, hogy a NAV – értékhatár ide vagy oda – egyáltalán nem fog foglalkozni a privát fájlcserélőkkel. (Messzire mutató gondolatok ezek szerintem, így most lezárom őket, nem találgatok.)
Update: Az ITCafé nagy bombát robbantott ezzel a kérdéssel kapcsolatban egy június 29-ei cikkében. Az én fenti számításom alapjaiban dől így össze.
Az új Btk. másik érdekessége, hogy törvényi egységet hoz létre a fájlcserélők (és minden szerzői jogsértő) vonatkozásában. Vagyis most már nem a sértettek számához igazítja majd a jogalkalmazó a bűncselekmény rendbeliségét, hanem ún. „összefoglalt bűncselekményként” vizsgálja a fájlcserélést, s így minden eljárás csak egy rendbeli vétség (értékhatártól függően bűntett) lesz. Valljuk be, nem lesz ez rossz a kriminálstatisztika szempontjából. (Nagyjából a tizedére is visszaeshet papíron az eljárások száma.)
Nagyjából ennyi, amit szerettem volna külön is kiemelni. Valamennyi korábbi írásomat ajánlom az olvasók figyelmébe, hiszen az új 384.§ a fentieken felül is több érdekességet rejt magában (terminológiai érdekességek, pl. a jövedelemszerzés használata; az üzletszerűségre utaló fordulat elhagyása; a minősített esetek újra szabása). A lényeg viszont az, ami fent olvasható. Az elfogadott javaslat gyakorlatilag már csak két lépcsőn kell, hogy feljusson. Az első az Országgyűlés elnökének az aláírása. Ez nem hiszem, hogy nagy akadály lenne. Végül a köztársasági elnöknek is alá kell írnia a törvényt. Mivel nem vagyok büntetőjogász, sőt igazán alkotmányjogász sem, nem tudom, hogy akad-e bármiféle ellenvetése Áder Jánosnak a szöveggel szemben. Ha nem, akkor hazánknak hamarosan új büntető törvénykönyve lesz.
Ráadásul a törvény utat fog mutatni az európai országoknak fájlcsere és büntetőjog viszonylatban. Hogy persze ez milyen út lesz, még magam sem tudom.
(Köszönet Ujhelyi Dávidnak, hogy megosztotta velem a törvény elfogadásának a hírét. Magamtól bevallom, most nem kerestem volna rá a fejleményekre.)
7 thoughts on “Elfogadták az új Btk.-t”