Doktori értekezés a fájlcserélés és büntetőjog kapcsolatáról

2012 a fájlcserélés éve lesz. Abban az értelemben mindenképp, hogy idén az én könyvecském mellett (legalábbis amennyire én tudom) két doktorjelölt is védésre bocsátja témába vágó írását. (Nem is beszélve egyéb írásokról, melyek kéziratai az asztalomon nyugszanak.) Egyikőjük, Ott István, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának doktorandusza 2012. június 19-én műhelyvitán ad számot ismereteiről Budapesten. „A szerzői jogok hazai büntetőjogi védelme a fájlcserélő rendszerek körében” című értekezésének központi témája tehát a fájlcserélés büntetőjogi megközelítése.

Minden jel arra utal, hogy lehetőségem nyílik majd megjelenni a dolgozat munkahelyi vitáján. Ráadásul izgatottan tekintek az esemény elé, ugyanis én magam nem épp a büntetőjogi megközelítésre helyeztem a hangsúlyt a könyvemben (habár egy alfejezetet még így is sikerült írnom). István anyaga ennek megfelelően más perspektívából fogja áttekinteni a kérdést, részletesen szemügyre véve a hatályos (habár ki tudja meddig?) Büntető törvénykönyv rendelkezéseit. Egy-egy ilyen értekezésnek ugyanakkor az is elengedhetetlen része, hogy a szerzői jogi szemüveget is felöltse a dolgozat készítője, hiszen a szerzői jogok megsértésének vétségét a Btk. ún. keretdiszpozíciós tényállásként határozza meg, vagyis a Btk. 329/A.§ tartalmát alapvetően a szerzői jogi törvényünk adja.
A kézirat olvasását már elkezdtem, jegyzetelek bőszen, hogy a lehető legalaposabb segítséget nyújthassam Istvánnak a kézirat véglegesítése során. A műhelyvitáról pedig június 19-e után egy külön posztban fogok beszámolni. Aztán reméljük, hogy a nyilvános védésre ugyancsak sor kerülhet még idén, melyen – ha időm engedi – ismét örömmel fogok megjelenni. Hogy aztán a védés ténylegesen mikor lesz, és hogy mennyiben érintheti István kéziratát az a sajátos fejlemény, miszerint az új Btk. koncepciója dekriminalizálná (vagyis a büntetőjog eszközeivel nem rendelné szankcionálni) a fájlcserélést, nem tudom.

(A másik doktori értekezésről egyelőre nem beszélek, maradjon rövid ideig titok.)

4 thoughts on “Doktori értekezés a fájlcserélés és büntetőjog kapcsolatáról”

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük