Meghívás az Artisjus Szerzői Akadémiára

A héten egy újabb nagy megtiszteltetés ért: meghívást kaptam, hogy az Artisjus közös jogkezelő szervezésében immáron nyolcadik alkalommal megrendezésre kerülő Szerzői Akadémián tartsak egy mini előadást a sampling jogi megítéléséről.

Nem is oly rég a Zenei hálózatok programsorozat tavaszi második előadójaként beszéltem – bő 90 percben – a samplingről. Nagy örömömre szolgált akkor nem jogász, hanem elsősorban zenerajongók körében értekezni erről az izgalmas területről. Most még nagyobb kihívás előtt állok. Ezúttal az Artisjus által képviselt szerzők tudományos igényességű oktatása/tájékoztatása céljából életre hívott előadássorozat keretében, illetve mindössze harminc percben kell beszélnem a témáról. Már most azon töröm a fejemet, mit mondjak el, és mit ne…
Az esemény 2012. május 29-én, 15-17 óra között, az Artisjus Mészáros utcai épületében lesz. A program Facebook oldala elérhető itt. Tessék jönni!
A menetrend pedig a következő lesz:
1. „Szereplők a dalban, (kitől) kell engedélyt kérni? Határok a hangszerelés, átdolgozás, új előadás között. Mit szabad és mit nem? Mítoszok és valódi válaszok a szerzői jogban.” Előadó: Dr. Tóth Péter Benjamin (Artisjus, stratégiai és kommunikációs igazgató).
2. „Sampling – egy könnyűzenei slágertéma. Elégséges választ ad a jog a problémára?„. Előadó: Dr. Mezei Péter (SZTE ÁJTK, egyetemi docens).

3. „Hogyan csináld? Engedélykérések a gyakorlatban belföldi és külföldi dalok átdolgozására.” Előadó: Tisler Szilvia (Universal Music Publishing Magyarország, kiadói igazgató).

Az eseményt követően külön bejegyzésben számolok be az élményeimről.

4 thoughts on “Meghívás az Artisjus Szerzői Akadémiára”

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük