Versenyezhetnek a szerzőkért

Ezzel a címmel jelent még meg március 7-én a Világgazdaság hasábjain egy cikk, melynek elkészítéséhez Tóth Péter Benjámin kollégám mellett én is interjút adtam. A cikk a szerzői jogok közös kezelésének tavaly év végi reformjának lehetséges hatásait taglalja.


A cikk a március 7-ei szám címoldalára került, az alábbi felvezetővel:

„Lényegében liberalizálta a kormányzat a szerzői jogok piacát a szellemi tulajdonra vonatkozó törvény legutóbbi módosításával, ennek eredményeként a már élő szervezetek mellett januártól elvileg új közös jogkezelők is piacra léphetnek, s kialakulhat egyfajta verseny az ágazatban. Eddig a jogtulajdonosok érdekeit műtípustól függően hét különböző szervezet képviselte, s kvázi monopóliumként ezek szedték be több 10 milliárd forint értékben a jogdíjakat a különböző művek után. Ráadásul a szervezetek a költségek csökkentése érdekében gyakran közösen jártak el. A bevételek jelentős hányadát például a legnagyobb hazai jogkezelő társaság, az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület gyűjtötte be, amely ezután ennek egy részét visszaosztotta a többi jogkezelőnek.” 

A cikk szerzője, Jandó Zoltán több kiváló kérdést tett fel az interjú során, a válaszaim közül azonban elsősorban azok kerültek be, melyek a reform korlátozott hatásairól (legalábbis korlátozott esélyeiről) szóltak. E gondolataimat anno e blogon is kifejtettem. Hasonlóképp vélekedett egyébként Tóth Péter Benjámin is. A teljes cikk itt olvasható.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük