Az én véleményem az ACTÁ-ról – 5. rész
A mostani lesz az utolsó elemzés, amit a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás (ACTA) tartalmáról közzéteszek. A mai epizód a „digitális fejezet” rendelkezéseit veszi szemügyre. Bár egyáltalán nem hiba nélküli ez a fejezet, szerintem kitűnik majd a lentiekből, hogy az ACTÁ-val szemben érzett és mutatott társadalmi ellenszenv nem teljesen alapos.
A „digitális fejezet”
Az ACTA külön hangsúlyt fektet a digitális környezetben elkövetett jogsértésekkel szembeni fellépésre. A szerződő felek kötelesek az internetes környezetben elkövethető jogsértések gyors és eredményes megelőzését lehetővé tevő, illetve a további jogsértésektől visszatartó erejű jogérvényesítési eljárásokat kidolgozni. Ezeknek az eljárásoknak különösen a digitális hálózatok segítségével elkövetett jogsértésekkel szembeni fellépést kell lehetővé tenniük. Fontos, hogy ez esetben a jogérvényesítési eljárás során tiszteletben kell tartani a jogszerű tevékenységeket (többek közt nem akadályozható az elektronikus kereskedelem), valamint az olyan alapelveket, mint a szólásszabadság, a méltányos (helyesebben inkább tisztességes) eljárás és a magánszféra védelme. Az ACTA – a közhiedelemmel ellentétben – nem teszi kötelezővé a fokozatos válasz rendszerek bevezetését, ennek kereteit azonban igenis megalkotja. A megállapodás egyrészt nyíltan arra ösztönzi a szerződő feleket, hogy az üzleti világot a jogsértésekkel szembeni közös fellépésre sarkallják. Másrészt
„a felek saját törvényeiknek és rendeleteiknek megfelelően felhatalmazhatják illetékes hatóságaikat arra, hogy kötelezzék a hálózati szolgáltatót, hogy haladéktalanul bocsássa a jogosult rendelkezésére azokat az információkat, amelyek alapján a feltételezhetően jogsértés céljára használt hozzáférés előfizetője azonosítható, amennyiben az adott jogosult védjegybitorlás, illetve szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértése miatt megalapozott keresetet nyújtott be, és amennyiben ezek az információk az említett jogok védelme vagy érvényesítése érdekében szükségesek. Ezeket az eljárásokat úgy kell alkalmazni, hogy azok a jogszerű tevékenységeket, többek között az elektronikus kereskedelmet ne akadályozzák, és – a felek nemzeti szabályozásával összhangban – tiszteletben tartsák az olyan alapelveket, mint a szólásszabadság, a méltányos eljárás és a magánszféra védelme.”
A szerződő felek mindezek mellett a hatásos műszaki intézkedések, illetve az elektronikus jogkezelési adatok védelmét is beemelték a megállapodás szövegébe.
Az ACTA „digitális fejezete” a fájlcserélés szemszögéből nézve három ponton érdemel figyelmet. Egyrészt a megállapodás külön nevesíti (habár nem definiálja) a digitális hálózatokat, mint a jogsértések klasszikus „területeit”, ahol a jogvédett tartalmak széles körben kerülnek terjesztésre. Kimondva-kimondatlanul e passzus a jogellenes fájlcserélés vagy épp a felfutóban lévő tárhely-szolgáltatás megfékezését célozza, s mint ilyen ez az eddigi legmagasabb szintű forrása az ilyen alkalmazásokkal szembeni fellépésnek.
Másrészt a megállapodás a digitális hálózatokon elkövetett szerzői jogsértések visszaszorításában az üzleti élet szereplőinek is aktív szerepet szán. Egyrészt arra ösztönzi a szerződő feleket, hogy az üzleti világot „közös erőfeszítésekre sarkallják”. [Ugyanez erősíti meg a preambulum is: „Azzal az óhajjal, hogy elősegítsék a szolgáltatók és a jogosultak közötti együttműködést annak érdekében, hogy megoldják a digitális környezetben elkövetett jogsértések problémáját (…) a következőkben állapodtak meg (…)”.] Arra nézve, hogy mit ért ez alatt az ACTA, több elképzelés is létezik. Amennyiben elfogadjuk, hogy a megállapodás nem lép túl az Európai Unió jogi normáin, akkor ez az erőfeszítés elsősorban (a Jogérvényesítési irányelvben foglaltakkal összhangban) a jogsértések visszaszorítását segítő magatartási kódexek kidolgozását jelentheti.
Az is lehetséges, hogy a megállapodás a közvetítő szolgáltatóktól ennél is többet, például aktív technológiai közreműködést (különösen mélyreható csomag-ellenőrzést) várna el. Ez utóbbi ellen szól viszont a megállapodás szövege. A 27. cikk 2. bekezdéséhez csatolt lábjegyzet a digitális hálózatokon elkövetett jogsértések visszaszorítására szolgáló eljárásokra épp az elektronikus kereskedelmi normákból ismert felelősségkorlátozási klauzulákat hozta példaként. A preambulum által hangsúlyozott egyensúlyi helyzet megteremtéséből is következik, hogy a megállapodás nem várhatja el a közvetítő szolgáltatóktól, hogy az együttműködés jegyében lemondjanak e törvényi kedvezményekről. A közvetítő szolgáltatókat ugyanis a felelősségkorlátozási klauzulák csak passzív, technológiailag semleges tevékenység esetén illetik meg.
Egy harmadik értelmezés szerint az „erőfeszítések” mintapéldája a fokozatos válasz rendszerekben való közreműködés lehet. Tagadhatatlan, hogy az ACTA végső szövege – ellentétben több korábbi szövegtervezettel – nem teszi kötelezővé a szerződő feleknek, hogy bármiféle fokozatos válasz rendszert vezessenek be jogrendszerükben. A 27. cikk 4. bekezdése lehetővé teszi ugyanakkor, hogy a szerződő felek illetékes hatóságai a jogosult kérelmére arra kötelezzék a hálózati szolgáltatót, hogy a feltételezett jogsértést elkövető előfizető azonosítására alkalmas információkat haladéktalanul bocsássák a jogosult rendelkezésére. Ez a rendelkezés pedig megágyaz a fájlcserélőkkel szembeni egyedi fellépésnek. Szembetűnő ugyanakkor, hogy nem bíróság, hanem illetékes hatóság hatáskörébe utalja az információadás elrendelésének lehetőségét. Ebből arra is következtetni lehet, hogy az ACTA a privatizált helyett a törvényen alapuló fokozatos válasz rendszer mellett teszi le a voksát.
Végül nem lehet elmenni szó nélkül amellett sem, hogy az ACTA az előbbiekben említett mindhárom aspektus kapcsán külön nevesíti, hogy a jogérvényesítési eljárások előfeltételeként tekint az olyan alapelvek védelmére, mint a szólásszabadság, a méltányos eljárás és a magánszféra védelme. Ennek fényében az internetes társadalom azon félelmei, hogy a szerződő felek hatóságai a felhasználók internetes adatforgalmát a legapróbb bitig ellenőriznék, alaptalannak tűnnek. Még akkor is, ha kétségtelenül pongyola az „olyan alapelvek védelme” kitétel. Egyrészt ezek az alapelvek ténylegesen alkotmányos alapjogok, melyek tiszteletben tartása és kikényszerítése az állam kötelessége a polgárai irányába. Másrészt világos, hogy a három említett alapelv csupán példaértékű, más alapjogok tiszteletben tartása éppúgy kötelező a jogérvényesítési eljárások alkalmával. Ilyen alapelv például az európai szerzői jogászok petíciójában is említett információs szabadság, oktatáshoz való jog, személyes adatok védelme.
Előzmények:
– 1. rész – A kiindulópont
– 2. rész – Bevezető rendelkezések, fogalommeghatározások és általános kötelezettségek