Szemezgetés – InfoJog 2011. április
Tegnap kézhez kaptam az Infokommunikáció és Jog című folyóirat legfrissebb számát. A helyzet az, hogy ezúttal nem hemzsegnek benne a jelen bloghoz szorosan kötődő cikkek/írások, néhány szót mégis megérdemelnek a szerzői jogilag (is) releváns írások.
Rögtön itt az első tanulmány Rátai Balázs tollából, mely a „Nyílt forráskódú(open source) szellemi közjavakkal kapcsolatos gazdasági-üzleti kérdések elemzésének alapjai” címet viseli. Az írás ennek megfelelően egy ábrákkal és táblázatokkal teletűzdelt kiváló összefoglalása az open source programok használatával, jelentőségével, majd szellemi tulajdonvédelmi kötődéseivel kapcsolatos ismereteket. Különös figyelmet érdemelhet a cikknek az a része, amely a szellemi tulajdonvédelem és a nyílt forrású licencek közötti összeütközéseket tárgyalja. Így említésre kerülnek a Creative Commons és a GNU GPL engedélyezési sémák. A téma iránt nyitott olvasók szerintem igazán izgalmas és tartalmas értekezésre bukkanhatnak, ha végig olvassák Rátai Balázs anyagát.
A második szerzői joggal kapcsolatos anyag pedig a kedves kollégám, Gyenge Anikó, doktori értekezésének könyv formájában megjelent verzióját méltató recenzió. Szeretem olvasni az ilyen írásokat. Rengeteg apró, hasznos információval lehet kiegészíteni az alapanyagból lecsapódó ismereteinket. Ezúttal Tomori Pál, az Előadóművészi Jogvédő Iroda igazgatója osztott meg velünk néhány ilyen gondolatot.
(Végül, bár nem szerzői jogi a témája, mégis öröm látni, hogy ifjú kollégám, Bakos Eszter is publikált egy társszerzős cikket az egyébként általam is mosolyogva nyomon követett „Tilos Rádiós Ice-T ügy” kapcsán. Gratula Eszter!)
Update #1: Persze lekéstem az elsőségről. Gyenge Anikó az ESZERINT-en egy – az enyémnél természetesen – áttekintőbb szemlézést végzett.