Ha lemaradsz, kimaradsz
Akár ez is lehetne a jelmondata a Google-nek. A cégóriás nem volt képes tovább várni, és vélhetően a mai napon bejelenti, hogy „Music Beta” néven beindítja az Amazon „Cloud Drive” és az ahhoz kapcsolódó „Cloud Player” alkalmazásával alapjaiban megegyező új szolgáltatását. Hasonlóan azonban az Amazonhoz, a Google sem rendelkezek engedéllyel mindehhez.
Március végén, a „Cloud Drive” és a „Cloud Player” kapcsán készített bejegyzésben tettem fel a kérdést, hogy vajon az Amazon bizakodhat-e, vagy jobban tenné, ha inkább aggódna a szolgáltatások beindítása miatt. A véleményem azóta sem változott, így a kérdés immár az, hogy mindkét cég elbukik-e az új modelljével, vagy épp egyik sem.
A Music Beta első ránézésre több is és kevesebb is, mint az Amazon konkurens alkalmazásai. A szolgáltatást elsőre csakis „meghívásos alapon” a Verizon Xoom előfizetők vehetik igénybe, később pedig majd bárki a music.google.com oldalon keresztül. (Ez utóbbi per pillanat messze nem működik, lásd a mellékelt képet.) Szemben az Amazon 5GB-os ingyenes tárhelyével (mely a becslések szerint átlagosan 1.000 dalra elegendő), a Google 20.000 dal ingyenes feltöltését teszi majd lehetővé. E dalokat a Music Beta első alkalmazásakor fel kell majd tölteni a Google szervereire (ami akár órákba is telhet). Mindezeket követően a felhasználók számítógépeik mellett Androidos mobiltelefonjaikon is bármikor hozzáférhetnek a dalokhoz, és bármelyik – a felhasználói profilhoz kapcsolt – készüléken összeállíthatnak lejátszási listákat is. Ennyiben feltétlenül több a Music Beta az Amazon modelljénél.
Mivel viszont a dalok a Music Beta keretében csakis olyan mobil alkalmazás vagy web alapú streaming program segítségével játszhatók le, melyek támogatják a flash formátumot, ezért már most letehetnek regisztrációs szándékukról azok, akik a nagy versenytárs Apple iPad és iPhone készülékeit használnák a dalok meghallgatására. (Az Adobe Flash szándékos kihagyását az Apple készülékeiből egy korábbi amerikai diákom néhány nappal ezelőtt blogján kritizálta.) Ugyancsak nehezíti a műélvezetet a szimpla tény, hogy mivel online streaming modellről van szó, internet híján a zene sem fog szólni.
Végső soron csak ismételni tudom magam: kérdés, hogy a Google ráfarag-e arra, hogy engedély nélkül indította útjára a Music Betát. A cég jogászai szerint nem lehet gond, mivel int gyakorlatilag egy szimpla külső tárolásról van szó. A zeneipar másként vélekedik. A folytatás tehát garantált!
Update #1: A Google általi bejelentést követően a New York Times újabb cikket közölt. Eszerint azért már nem eszik annyira forrón a cloudmusic kását.
Update #2: Újabb NYT cikk, ezúttal az Apple cloud music szolgáltatásának alakulásáról. Ők még egyezkednek.
Update #3: Az 1709Blog szerzőjének elmélkedése arról, hogy vajon miért akarja a Google engedélyek nélkül beindítani a szolgáltatását. (100 millió dollár úgy tűnik, hogy nem volt elég a szerzői jogosultaknak.)