Spanyol törvény az online jogsértésekkel szemben

Jelentőségére tekintettel az alábbi hírt az ESZERINT-en is közzétettem:

Sok kritika érte eddig Spanyolországot amiatt, hogy az online szerzői jogsértésekkel – különösen a fájlcserélőkkel – szemben nem folytat (hatékony) küzdelmet. Úgy tűnik azonban, hogy megváltozhat ez a helyzet. Elfogadásra került ugyanis a „Törvény a Fenntartható Gazdaságról” (Ley de Economía Sostenible).
Ezer hála Tóth Péter Benjáminnak, hogy a jelen blogon felhívta a figyelmet egy új, angol nyelvű blogra, amit a Kluwer kiadó gondozásában olyan komoly szakemberek fognak szerkeszteni, mint például Guido Westkamp vagy Bernt Hugenholtz. E blog egyik nyitó bejegyzésében egy spanyol kolléga számolt be arról, hogy elfogadták a fenti törvényt, amelynek legfontosabb célja, hogy felgyorsítsa a szerzői művekhez jogellenes hozzáférést biztosító weboldalak blokkolását vagy bezárását.
Az új törvény alapján felállításra kerül egy Szellemi Tulajdonvédelmi Bizottság, amely központi szereppel fog bírni a fenti célok megvalósítása során. A szerzői jogosultak e bizottságon keresztül követelhetik, hogy a különféle weboldalak töröljék a jogellenesen hozzáférhetővé tett tartalmakat. A szolgáltatónak két lehetősége lesz: 48 órán belül önkéntesen eleget tesz a jogosulti kérelemnek, vagy pedig a felhasználás jogszerűségét valószínűsítő bizonyítékokat a bizottság rendelkezésére bocsátja. Utóbbi esetben a bizottság dönt a tartalom sorsáról. A bizottság által elrendelt valamennyi törlést a Központi Közigazgatási Bíróságnak is jóvá kell hagynia. E követelmény ugyan komoly ügyterhet keletkeztethet a bíróság oldalán, ráadásul némi időhúzást is eredményezhet, azonban olyan garanciális eszköznek tűnik, ami azt is garantálhatja, hogy a jogosultak ne élhessenek vissza helyzeti előnyükkel.
A szerzői jogosultak a jogsértő tartalmakat kínáló oldalakat üzemeltetők személyes adatainak kiadását is kezdeményezhetik, amiről egy másik bírósági szerv dönt. (Sajnos magyarítani nem tudom azt, hogy Sala de lo Contencioso-Administrativo de la Audiencia Nacional.)

Mindezek után komoly érdeklődéssel érdemes a spanyol fejlemények elé tekinteni. Érdekes kérdés lesz, hogy mikor érkeznek az első hírek weboldalak blokkolásáról, illetve hogy arra konkrétan milyen tárgykörben (fájlcsere, streaming vagy más?) kerül sor.

Update #1: Csak most (03.16.) néztem rá az ASVA.info oldalára, amely bizony már jó ideje írt erről a hírről.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük