A minap közölt egy bejegyzést az E.SZER.INT blog arról, hogy a legnagyobb magyar jogszerű online zeneportál (több mint egy milliós repertoárral!), a Songo, bezárja kapuit március 31-ével, de már most sem lehet vásárolni rajta. (Az alábbi screenshot a nyitóoldalukról készült.) [Most látom, hogy már az Index is írt a témáról.]

Rendkívül szomorú vagyok ennek a hírnek a hallatán, ugyanis akármerre járok és fejtem ki a véleményem a fájlcseréről, mindig hozzáteszem, hogy az egyedüli reális megoldásnak a jelenség visszaszorítására azt tartanám, ha az online zenei (és filmes stb.) modellek erősödnének, lehetővé téve az embereknek azt, hogy „fogyasztókká”, s ne „kalózokká” váljanak. Békés Gergely kiváló bejegyzésében különféle okokat sorol fel, melyek önmagukban is elegendők lennének egy legális szolgáltatás sírba juttatására. Mindenben egyet kell értenem vele: a kalózkodás, a fizetési szolgáltatók indokoltan nyerészkedése, a DRM védelem léte, illetve a jogdíjszisztéma viszontagságai nagyon komoly akadályokat gördítenek a piacra lépni szándékozók, illetve a már piacon lévők elé. Azt hiszem, hogy e felsorolás ráadásul azért is korrekt, mert – szerintem helyesen – a fájlcserélést teszi ugyan első helyre, azonban a többi elem éppolyan hátrányokat eredményez. (A jogdíjakkal kapcsolatos viszontagságokat jól érzékelteti Detrekői Zsuzsa anyaga.)

A fentieken túl a privát véleményem az, hogy egy 10 milliós (nem különösebben gazdag) piac önmagában komoly rizikót jelent. Nyilvánvaló, hogy egy Egyesült Államokban, ahol 300 millió potenciális vevő él, s amelynek GDP-je lényegesen több a miénknél, s amely eleve a kreativitásáról híres, sikeresebben működhetnek az online modellek. Az IFPI erre maga is próbál folyamatosan utalni (lásd 2010-ben és 2011-ben). Ugyancsak ma olvastam a New York Times-ban, hogy azért persze ott sem eszik annyira forrón a kását, az online zenei modellek még arrafelé sem teljesen rentábilisak, s még most is csak a „pénzt pumpálunk bele” fázisban tartanak.

Tegnapi hír volt a TorrentFreak-en, hogy egy dán felmérés szerint a dánok majdnem 70%-a nem találja elítélendőnek a „kalózmásolást” („piratkopiering„) magáncélból. Ezzel ellentétben a kalózmásolatok ellenszolgáltatás fejében történő készítését a lakosság majdnem 80%-a találja elítélendőnek. Sajnos a jelentés (11. oldal!) dánul van, amely nyelvvel nem bírok (bár ismételten úgy érzem, angol és német nyelvtudással ez a nyelv is elsajátítható lenne), azért szerencsére ott van a Google Fordító, ami sokat segít. A jelentésnek azonban van egy olyan pontja, amit a TF is kielemzett. Eszerint ugyanis nagyjából ugyanez a 70% körüli eredmény jött ki 1997-ben, amikor számítógépes programok magáncélú többszörözéséről szólt a felmérés.

Mit is jelent ez? 1997-ben még nem is volt fájlcserélés, azonban a társadalmi vélekedés a magáncélú többszörözésről ugyanolyan volt, mint 2010-ben. Bár e számok Dániára érvényesek, s ezért országonként váltakozhat a tényleges érték, valójában nagyjából kijelenthető, hogy a fájlcserélés jelensége a társadalmi morálban nem idézett elő változást. E kijelentés igazságtartalma azt hiszem megérne egy vizsgálatot. Mert ha igaz, és helytálló, akkor beszélhetünk mindenféle legális modellről, de lehet, hogy a fájlcserélés sosem lesz visszaszorítható.

Update #1: Köszönet a Mandiner blogajánlásáért! És az olvasóknak is: a bejegyzést 100+ olvasó nézte meg.