Felmérések az online szerzői jogsértésekről
Nem is oly rég készítettem egy bejegyzést az E.SZER.INT blogra (az elérhetőséget lásd lejjebb), ami egy olyan jelentést elemzett, ami az online szerzői jogsértések hatásait vizsgálta. ezen a blogon pedig szépen kielemeztem az IFPI Digital Music Reportját (elérhetőség szintén lentebb).
Most van két újabb anyagom, amelyeknek a megosztása szinte kötelező. A téma fontossága miatt a bejegyzésemet az E.SZER.INT-re is feltettem, onnan átmásolom ide.
2011 első hónapjai aktívnak tűnnek az online szerzői jogsértéseknek a szellemi alkotások világára gyakorolt hatásait vizsgáló kutatások kapcsán. A jelen blog is több ilyen tanulmányról/kutatásról számolt be az elmúlt hetekben. Januárban olvashattunk az IFPI Digital Music Reportjáról (a jelentéssel kapcsolatos további elemzést lásd itt) és a MarkMonitor felméréséről.
A fenti két tanulmány a zeneiparral, illetve a torrent oldalak és DDL szolgáltatások piaci arányával foglalkozott. Most két újabb felmérésről olvashatunk a neten, melyek egyaránt az online szerzői jogsértéseknek a filmiparra gyakorolt negatív hatásait elemzik.
Az ausztrál AFACT megbízásából az Ipsos MediaCT és az Oxford Economics mérte fel az ausztrál társadalmat reprezentáló 3500 személy filmekkel kapcsolatos internetes szokásait. Az elemzés fő megállapításai a következők. A 2010 harmadik negyedévével záródó egy év során az ausztrál gazdaság 6100 munkahelyet veszített (2300-an közvetlenül a filmiparból estek ki), köszönhetően annak, hogy a fogyasztók 575 millió ausztrál dollárt (AUD) nem fizettek meg a filmiparnak. A teljes ausztrál gazdaság vesztesége 1.37 milliárd AUD, az adókiesés pedig 193 millió AUD volt ugyanekkor. Az ausztrál társadalom egy harmada érintett a filmes kalózkodásban, s ők egy év alatt kb. 92 millió filmet töltöttek le vagy tekintettek meg ebben az időszakban. A felmérés arra is rávilágít, hogy a „kalózok” 45%-a fizetne a jogvédett tartalmakért, ha nem lenne hozzáférése a jogellenes forrásokhoz.
A legtöbb hasonló felméréssel ellentétben az Ipsos és az Oxford Economics jelentése azzal a pozitív tulajdonsággal bír, hogy a használt módszertanba is betekintést enged (lásd a dokumentum legvégén). Ezzel kapcsolatban fontos, hogy a kutatók elvetik az „egy megtekintés, egy elvesztett vétel” tételét, és – a felmérés eredményeire támaszkodva – az összes engedély nélküli felhasználásnak csupán 45%-át tekintik „kalózkodásnak”. Az 55%-os csökkentésből 32% az engedély nélküli felhasználást követő jogszerű megvásárlás tényének, a 23% pedig annak köszönhető, hogy kalózkodás híján az érintettek amúgy sem fizetnének a tartalmakért.
A második felmérés a PriceWaterhouseCoopers (PwC) oldalán jelent meg (köszönet Daninak a linkért). Ez a dokumentum egy mindössze 202 fős minta válaszaiból állította össze következtetéseit. Már e ponton kritikával kell élni, mivel maga a tanulmány hangsúlyozza, hogy a válaszadók valamennyien elismerték, hogy az elmúlt hat hónapban részt vettek „online kalózkodásban”. Ez azonban annyit jelent, hogy az alábbi számadatok semmi esetre sem reprezentálják a teljes társadalmat. (Így azt sem lehet tudni, hogy eredendően hány személyt kérdeztek meg, s a 202 válaszadó hány százalékát tette ki e körnek.)
A felmérés szerint azon válaszadók 81%-a, akik beismerték, hogy filmekkel, televíziós műsorokkal és egyéb videó tartalmakkal (pl. UGC, mash-up és YouTube videókkal) „kalózkodtak”, a jövőben is így kívánnak tenni. Az „egyéb videó” kategória problémásnak tűnik, mivel nehezen lehet azzal egyetérteni, hogy különösebb indokolás nélkül ab ovo jogsértőnek deklarálja a kutatás pl. a YouTube videók felhasználását. (Más szavakkal: a „user generated content” dogmatikája alapján természetesen a YouTube-ra feltöltött videók szerzői jogvédelemre igényt tarthatnak, azonban azok egyszerű megtekintése, esetleg letöltése jogilag teljesen eltérően értékelendő. Arról nem beszélve, hogy a UGC videók alkotói az esetek csekély százalékában valószínű, hogy pereskednének a tartalmak felhasználása miatt. Például emiatt.)
A PwC úgy találta, hogy a fő mozgatórugó a kalózkodás ingyenes jellege, az, hogy „mindenki ezt csinálja”, illetve a tartalmakhoz való gyorsabb hozzáférés. Mindez tökéletesen hihető, de az már kevésbé, hogy a válaszadók meg sem említették, hogy a „kalóz oldalak” sok esetben „egyszerűbbek” és felhasználóbarátabbak a legális szolgáltatásoknál. A megkérdezettek 76%-a hajlandó lenne fizetni is a tartalmakért, azonban ez filmenként átlagosan legfeljebb 3$, televíziós műsorok esetén legfeljebb 1$. Végül a felmérés megállapítja, hogy a mobiltelefonos kalózkodás tovább erősödhet a jövőben.
Végső soron mindkét tanulmány érdekes, és hasznos olvasmány, persze ettől még javasolt a megállapítások némileg kritikus szemlélete.
Még egyszer köszönet Daninak a PwC linkért!
Update #1: Úgy fest, hogy az elemzést mások is kritizálták, úgyhogy az AFACT reagált is ezekre a megjegyzésekre. Ez elérhető ezen a linken.