Az első csapáson túl
„Túl a százezredik figyelmeztetésen” címmel az előbb tettem közzé egy röpke bejegyzést az ESZERINT blog oldalon. A bejegyzés az alábbiak szerint szól:
A HADOPI hatóság immáron több mint két hónapja megkezdte munkáját, és a jogosultak érdekképviseletei által hozzá eljutatott panaszok hatására még idén átlépte a bűvös százezres határt a kiküldött figyelmeztetések számát illetően, jelentette a TorrentFreak a Le Figaro hírére támaszkodva.
Bár e szám elsőre rendkívül magasnak is tűnhet, tulajdonképpen messze nem az, ha azt is figyelembe vesszük, hogy az érdekképviseletek napi kb. 50.000 (!) panaszt továbbítanak a HADOPI felé. Ezek közül azonban a hatóság csak napi 2.000 darabot tud továbbítani a feltételezhetőleg szerzői jogsértéseket elkövető felhasználóknak. Nem véletlen, hogy az érdekképviseletek ezt a számot nagyon kevésnek tartják, és ezt a HADOPI illetékesei is észlelték.
A rendszer lényegéből fakad, hogy a figyelmeztető e-mail csupán az „első csapás”. A második csapás, amely már hivatalos levél formájában eljuttatott figyelmeztetés is lehet, csakis ezután, ismételt elkövetés esetén jöhet szóba. Vagyis újabb hónapokat kell arra várnunk, hogy érdemi információt kapjunk arról, hogy hány olyan embert csíptek ismét, másodszor is fülön, aki már korábban kapott e-mailes figyelmeztetést.
Végső soron a lényeg az, hogy a HADOPI, immáron több mint százezer figyelmeztetéssel a háta mögött, sikerrel abszolválta az első csapást. A kérdés az, hogy a második mennyire lesz hatékony, és hogy az első, majd a második figyelmeztetésnek is mennyi érdemi haszna lesz. Mert hogy lesz, ez kétségtelen. A kérdés az, hogy „mekkora” lesz ez a haszon.
Update #1: 2011. júliusi friss információ szerint az első figyelmeztetések száma meghaladta a 470.000-et, a második figyelmeztetések elérték a 20.000-et, a harmadik – bírósági eljárással járó – harmadik csapások száma pedig a 10-et. Lásd itt.