A tegnap látott brazil úriember a mai első panel elnökeként saját véleményével indított: szerinte az oktatási/kutatási ismereteket mindig szabadon kellene terjeszteni, mert így a kultúra is terjeszthető egyben. Saját egyetemének példája szerint az előadásokat online elérhetővé teszik, és bárki készíthet jegyzetet, amit aztán bárhová feltölthet. A cél a hallgatók tudásának bővítése. (A panelről készült egyébként a fotó.)

Az első érdemi előadó a tegnapi argentin úr. Jelezte: ma nem lesz annyira agresszív, levette Che Guevara-s öltönyét. Kiinduló pontként azt jelöli meg, hogy a kutatási szférában problémás, hogy ha az egyetemi kutatók/oktatók munkaviszonyuk keretében könyvet/cikket írnak, ezért utólag még egyszer (a fizetésen felül) pénzt kapjanak (a kiadásért). Ezzel a tudáshoz való hozzáférést nehezítik meg. Ezt követően a tudományos publikálás nehézségeiről beszél (még az észak-patagóniai helyzetről is beszél:-), és sürgeti egy olyan rendszer bevezetését, amelyben sokkal jobban nyomon követhető lenne, hogy ki fér hozzá a megjelentetett tartalmakhoz (mondjuk az USA-ban ez már megy).

A Koreai Szerzői Jogi Információs Központ vezetőjének, Jea-Gon Jeong-nak az előadását nem értettem. Pedig nem beszél csúnyán, de lehetetlen volt követni. Remélem felteszik az ő előadását is a netre.

A tegnap panelvezetőként ugyancsak látott kenyai hölgy következik. Ő azzal indít, hogy az internet Kenyában még csak terjedőben van, s ezért a tartalmakhoz való hozzáférés is nehezebb. Fejlődés azonban van, több egyetem és kutató központ igyekszik digitalizálni és a nyilvánosság számára hozzáférhetővé tenni a tudományos ismerteket, sőt a CC is folyamatosan terjedőben van. A rendszer azonban nem tökéletes. Ha valaki be szeretne szerezni egy cikket, még mindig csak úgy lehet, ha bemegy a könyvtárba, és ott nyomtatják ki.

A WHO részéről érkezett úr a WHO alapokmányára hivatkozással indokolja, hogy szervezetének miért fontos célkitűzése az információkhoz való hozzájutás kérdése. Részletesen beszámol a WHO azon tevékenységeiről, amelyek az információhoz jutást segítik (digitalizációs programok, fordítások készítése bármilyen nyelvre, open source programok hozzáférhetővé tétele). Végső soron reméli, hogy az internet nem korlátozni, hanem segíteni fogja az információhoz jutást. Persze nehéz ezt kijelenteni mindaddig – jelzi -, amíg az afrikai embereknek csak 4%-a fér az internethez. Sajnos a WHO-hoz nagyon nem értek, így ezekre nem igazán tudok hozzászólni.

Zárásként egy egyiptomi hölgy, az Új Alexandriai Könyvtár szerzői jogásza szólal fel. Elmondása szerint komoly probléma Egyiptomban, hogy a könyvtárban, hiába a szerzői jogi törvény előírása, egyetlen oldalt sem lehet fénymásolni, még magáncélú felhasználás érdekében sem. Ehhez hasonlóan a forgalomban nem kapható könyvek digitalizálása is bonyolult, mert sok szerzői jogosult indokolás nélkül megtiltja azt. Ugyancsak nehezményezi, hogy a jogosultak és a fogyasztók között nincs rendes együttműködés, még csak szándék sincs erre. Indokoltnak tartaná egy fair use teszthez hasonló rendelkezés általános bevezetését az oktatási, kutatási célokra, illetve támogatja a CC és az open source terjesztését. Azt is javasolja, hogy a kutatás/oktatás szférájában a szerzői jogi törvényt „nem a jogosultak érdekei szerint kellene értelmezni”.