Jogvédett tartalmak online engedélyezése
Az első érdemi panel a jogvédett tartalmak online engedélyezésével kapcsolatos új tendenciák bemutatását tűzte ki célul. Ennek megfelelően igen széles körből merítették a felszólalókat. Itt volt a Radiohead menedzsere, Brian Message, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy az általa képviselt zenekarok számára nagyon kellemetlen, hogy a fogyasztók és a jogosultak közötti viszony jelentősen megromlott. A panel elnökének kérdésére adott válaszában azt is kiemelte, hogy nem egy, általa képviselt zenész/zenekar maga is a P2P útján való terjesztést választja, mert megítélésük szerint ebből is komoly haszon származhat (felteszem közvetve, például népszerűvé válás esetén a koncertbevételekből).
A panel második felszólalója a Paramount Pictures szerzői jogásza, Scott M. Martin volt. Ő amellett érvelt, hogy mivel a mozifilmek készítése hihetetlen befektetést igényel (náluk min. 30 millió dollártól indul egy film gyártási költsége), ezért a megtérülés rendkívül fontos. Ebben viszont a kalózkodás komoly veszélyt jelent. Az ezzel szembeni küzdelemben az ISP-kel, illetve a kreditkártya cégekkel kellene együtt működni jobban (ez szerintem nem a legjobb gondolat, a Perfect 10 is belebukott ebbe, másrészt a világnak nem minden piacán domináns még a bankkártyás vásárlás). A jövő szerinte végső soron a streaming szolgáltatásokban rejlik (ebben egyetértünk), s itt utal a Netflixre.
Harmadikként Joe Kennedy, a Pandora cég vezetője szólalt fel, aki elmondta, hogy jelenleg kb. 70 millió regisztrált amerikai felhasználójuk van, és kb. éves szinten 100 millió dollárt fizetnek a jogosultaknak. Meglátása szerint a jelenlegi helyzet javításához kényszerengedélyezési rendszer bevezetése kellene, a vitarendezési módszereket is racionalizálni kellene, akárcsak a jogvédett tartalmakhoz való hozzáférést (központosított világszintű adatbázis kellene).
Őt a Digital for Universal Music International londoni irodájából érkezett Francis Keeling követte. Ő elég egyoldalúan kifejtette, hogy a kiadók célja a tehetségekbe való befektetés, ennek megtérülése, majd újabb befektetés. De persze ezt a P2P nagyban megakadályozza. Ez a felszólalás nagyon nem tetszett, mert nem hiszem, hogy amit mond, alapvetően így szokott lenni.
Végül a YouTube-tól érkezett Zahavah Levine, aki a cég engedélyezési modelljéről, illetve az általuk tapasztalt nehézségekről számolt be (elsősorban a használat globális jellegére, egységes adatbázis hiányára, a jogosultak fellelésének bonyolultságára utalt).
A beszámolók után kis vita alakult ki a nézők között, megfűszerezve az előzőeket, habár – sok más konferenciához hasonlóan – ez inkább az érintett személyek megmutatásáról, véleményének prezentálásáról szólt, semmint tényleges vitáról. Bár azt meg kell jegyeznem, hogy az általam sem túlzottan ajnározott Keeling kapta a legtöbb kritikát.
A panelből azonban senki nem tudott vagy akart érdemi reakcióval szolgálni olyan kérdésekre, mint hogy mi van akkor, ha a legális szolgáltatások nem érhetők el a fejlődő országban (a kérdező chilei volt), és ezért a fogyasztók a jogsértő szolgáltatásokhoz fordulnak. A kérdés persze jogos, más kérdés, hogy nem feltétlenül a résztvevők dolga pl. az iTunes chilei szerepvállalásáról véleményt formálni. Másrészt egy kenyai felvetésre sem reagáltak, miszerint a P2P szolgáltatások alkalmazása letöltési célokból magáncélú többszörözés. Ez a kérdés ugye nálunk is nagyon népszerű kérdés, de megint csak azt mondom, hogy a panel résztvevőinek nem szakterülete ennek megválaszolása.