Az első benyomások a WIPO székházból

Valószínűleg én érkeztem túl korán, vagy a már említett zavaros programterv közül a korábbi, vagyis hitelesnek nem hitt, az irányadó, tehát kezdés csak 10 órakor. Nincs ezzel baj, még így is kirándultam egyet a konferencia előtt a Genfi-tó gyönyörű partján.

A WIPO székház, ahol életemben először, de semmiképp sem utoljára, vagyok, impozáns épület. Az előző bejegyzésben már feltöltöttem egy képet az épület külső részéről, íme álljon itt egy másik immáron az előadóteremből. Azóta persze már jöttek emberek, és ha nem lesz feltűnő és égő, akkor persze program közben is kattintok néhányat. Jó lenne Lessiget is elkapni egy fotó erejéig.

A képen látható terem is nagyon kellemes. Tipikus félköríves padsorok vannak, így mindenki mindent láthat. Ráadásul hihetetlen sokan beférnek ide, gondolom azért meg is fog telni majd a terem, úgy egy órán belül. A bőrrel bevont székek egyedüli hátránya, hogy csúnya zöld színűek.

Mindettől eltekintve nagyon kellemesek az első benyomások. Várom a folytatást.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük