Megszületett a megállapodás az ACTÁ-ról?

A múlt hét egyik legfontosabb híre (mármint a szerzői jog világában) volt az, miszerint a tárgyalásokat folytató felek megállapodtak az ACTA majdnem végleges szövegéről. Nagyon úgy fest, hogy jó hírek is vannak/lesznek.

A szövegtervekkel kapcsolatos kezdeti aggodalmaim egy része ugyanis elpárologhatnak, legalábbis most úgy fest. Az ISP-k kötelezően bevezetendő másodlagos felelősségét kihúzták a szövegtervezetből, és úgy tűnik, hogy a három csapás rendszere sem lesz előírva az egyezmény által (más kérdés, hogy az egyes nemzetek tulajdonképpen garanciát kapnak arra, hogy azt csináljanak, amit akarnak).

Mindkét esetben azt kell mondanom: szerencsére. Tiszteletben tartva a szerzői jogosultak érdekeit azt kell, hogy mondjam, elég nagy baj lett volna az ilyesfajta kötelezettségek egyezménybe iktatása, mivel indokolatlanul megkötötte volna az ISP-k kezét, jelentősen visszafogva az internet fejlődését, illetve az internetes semlegesség kérdését.

Mivel a legutóbbi forduló sem szült végleges szöveget (melyet egyébként hamarosan nyilvánosságra hoznak – remélem legalábbis), ezért arra még várni kell, de jó úton haladnak a dolgok, hogy végre véglegesnek tűnő képet kapjunk, és vágjunk bele annak kritizálásába vagy támogatásába.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük