Újabb oktatási feladatok

Pénteken kora hajnalban újra útra kelek az Egyesült Államok felé. A célpont ezúttal két külön egyetem: a University of Toledo College of Law, illetve a clevelandi székhelyű Case Western Reserve University School of Law. (Ez utóbbi link közvetlenül a kurzusomra utal, a toledóiak elmulasztották kihirdetni a kurzusomat, de ez önmagában nem baj, hiszen ott „szimpla” nyári egyetemi tárgyat tartok, Clevelandben pedig beleillesztenek egy mini képzésbe.)

Mindkét egyetemen ugyanazt a kurzust fogom tanítani: a már Turkuban korábban jól bevált összehasonlító digitális szerzői jogi témaköröket fogok tárgyalgatni. De hogy ne legyen egyszerű a helyzetem, a két előadás más időkeretek között fog zajlani, ergó a mondandómat újra kell gondolni a toledói élmények után. Ráadásul míg Toledóban 18-21:30 között fogok oktatni, addig Clevelandben reggel kezdek és délig tart az oktatás.

Természetesen az oktatás mellett pihenésre is lesz idő, bár a toledói esti óra tökéletesen megakadályoz abban, hogy például baseball mérkőzésre menjek… A szabadidős élményekről az Away to… blogomban fogok írni, e helyütt pedig igyekszek majd egy kis szakmai összefoglalót feltölteni az előadásokból eredő élményekről.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük