Első szekcióülés Chicagóban

Az első szekcióülés első nekifutásra is érdekes, reméljük, hogy a végén is az lesz. Főleg, hogy fájlcseréről és egyéb internetes felhasználásokról lesz benne szó. A szekció az „IP Online: Unexpected Properties and Policies” címet viseli.

Jessica Beyer az első előadó, aki a Pirate Bay perről fog beszélni (rögtön az elején a Pirate Bay-t „anti-copyright, pro-privacy file-sharing site”-nak nevezte). Egy közel 10 perces bevezető után jön a lényeg. Megállapításai szerint a Pirate Bay jelentőségét három dolognak köszönheti: (1) sajátos technológiájának; (2) sajátos vezetésének (adminjainak); (3) és olyan társadalmilag elterjedt gondolatoknak, mint hogy a) a fiatalok nem találják jogsértőnek a letöltést; b) bár nehéz mérni a számokat, az illegális letöltések száma lényegesen több, mint a jogszerűeké, ami azt jelenti, hogy az embereknek a szerzői jognál fontosabb az internethez való szabad hozzáférés, vagy a magánélet tiszteletben tartása. Mivel azonban a netes felhasználásokat igazán csak akkor lehetne ellenőrizni, ha mindent ellenőriznének, ami viszont mindenképpen ütközik a privacy szabályozással, ezért a felhasználók világosan a szerzői jogosultakkal szembe helyezkednek. Végül c) (s bár jelezte, nincs igazi bizonyítéka erre, meglátása szerint az európaiak azért is használják ennyire a P2P alkalmazásokat, mert szerintük jelenleg a világban az figyelhető meg igazán, hogy az USA (főleg a kiadók) saját jogukat nyomják előre, háttérbe tolva (vagy legalábbis megpróbálva) az európai rendszert.

Hát, ez is egy meglátás, a hölgy a PhD dolgozatát írja erről (és még egyéb netes vonatkozásokról), majd rákeresek, írt-ee valamit, amiben ennél részletesebben is kifejti a gondolatait.

A második előadó egy harvardi úr, Michael J. Burstein, de az ő előadása olyan szinten érthetetlen, hogy kísérletet sem teszek az összefoglalására. Előadása címe egyébként az volt, hogy „Exchanging Information without Intellectual Property”.

Sajnos Steven Hetcher Európában ragadt (miért is ne ilyenkor tartanák az ATRIP szerzői jogi konferenciáját Stockholmban…). Kár, mert az ő előadása („Fault Liability Standard for Copyright Infringement”) izgalmasan hangzott volna, illetve elvileg vele holnap találkoznék is, mivel régen lebeszéltünk egy kis eszmecserét közös érdeklődési területünkről, a Web 2.0-ről.

A harmadik előadó Annette Kahler lett volna, de megdöbbentő módon ő is kimarad. Ami a prospektusból megtudható, az az, hogy az előadása „withdrawn”. Ez is nagy kár, mivel Ms. Kahler prezentációja szintén jó címmel bírt(„Exploring the Role of Culture and Communities in the IP Gender Divide”).

Így tehát nagy nehezen a harmadik előadóként egyszerre rögtön két svéd úr kapott szót (akik közül Mans Svensson beszélt), szintén tetszetős témában: „Compliance or Obscurity? Online Anonymity as a Consequence of Fighting Illegal File-Sharing”. No, hát az előadásuk hatásos is volt. Összefoglalni nehéz lenne röviden, de a lényeg, hogy kutatásuk az IPRED törvény hatályba léptetésének a fogyasztók anonimitására gyakorolt hatását vizsgálta. Egy felmérést még az IPRED törvény előtt, egyet pedig utána készítettek. Tapasztalatuk szerint (ami tulajdonképpen világos és logikus, mégis a lényeg: statisztikailag mért adat) 8.6%-ról 10.2%-ra nőtt a fájlcserélés anonimitását segítő szolgáltatások használóinak a száma, ami a napi rendszerességgel fájlcserélők esetén még látványosabb: a korábbi 20,6%-os szám 28.6%-ra emelkedett. Nos, azt hiszem ez az a kutatás, amit majd mindenképpen be kellene szerezni. Szerencsére a konferencia kiadvány tartalmaz e-mail címeket. Mindenesetre már meg is találtam a saját oldalukat. Részben angol nyelvű anyagokat is tartalmaz, ezért érdemes lesz áttanulmányozni, esetleg követni. Link itt.

Újabb IP szekciók holnap, köztük az enyém is.

Update #1: megdöbbentő módon majdnem mindenki a harvardi úrtól kérdez. Te jó ég, mit mulasztottam akkor el…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük