30% a jogosultaké

Egy nagyon érdekes bejegyzést közölt a TorrentFreak a minap. Ebben arról számoltak be, hogy egy US Copyright Group nevű szervezet a szerzői jogosultak nevében eljárva fizetési felszólításokat használva próbál feltételezett fájlcserélőkből a per elkerülése érdekében pénzt kicsikarni. A bejegyzés olyan kérdésekkel nem foglalkozik (pedig különösen érdekes lenne ez is), hogy milyen konkrét módszerekkel gyűjtik az adatokat. Annál inkább nagy hangsúlyt fektettek annak kiemelésére az írásban, hogy a bevételek 30%-a jár a szerzői jogosultaknak, a többi az említett csoportnál, illetve „szövetségeseinél” marad a nyújtott szolgáltatásokért cserébe.

Ennek fényében az is persze jól érthető, miért is olyan nagy biznisz a fájlcserélés elleni küzdelem a jogvédők oldaláról nézve is. Egészen pontosan azon szervezetek részéről, akik a kulimunkát végzik. A jogosultak ugyanis nem hiszem, hogy boldogok lehetnek a maguk 30%-ával, ami valószínűleg csak elméleti összeg, illetve – és bár erről megint nem szól sem az írás – ebből valószínűleg a kis szerző és előadó fityingeket kaphat…

Érdekes kérdés valóban, hogy a jogosulti oldalon meddig éri meg ilyen eszközökkel küzdeni a fájlcseréléssel szemben, és mikor nyernek létjogosultságot valóban versenyképes üzleti modellek.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük