PhD védési eljáráson Pesten

A tegnapi napom – legalábbis egy része – Budapesten telt. 2010. március 12-én ugyanis 18 órára ugyanis Dr. Gyenge Anikó megérdemelten, 100%-os értékelés mellett megszerezte doktori fokozatát. A szerzői jog egyik felemelkedő (bár már jó ideje az égen lévő) csillaga (legyen elég annyi, hiszen nem tisztem/jogom ezt híresztelni, bár büszke vagyok hogy olyan embert ismerhetek, aki a közeledő magyar EU elnökség idejére a szerzői jogi ügyek elnökségen belüli vezetője lesz) a szerzői jogok korlátjainak és az emberi jogok viszonyának a kérdéséről írta értekezését, amiben olyan különlegesen fontos kérdéseket boncolt, mint a három lépcsős teszt értelemzése és nemzeti jogba való beillesztése, az ebből eredő bizonytalanságok (úgymint csak a jogalkotót, esetleg a jogalkalmazót is köti-e a teszt), az EU szerzői jog és a magyar szerzői jog viszonya, illetve például a korábbi munkásságából átemelt olyan kérdés, mint a DRM viszonya a korlátozásokhoz. (Gyenge Anikó eddigi munkásságából egyébként számomra pont ezek a fejtegetései tetszenek a legjobban, na persze nem véletlen, hiszen a DRM és az idézés nehezen feloldható ellentéte egy komoly elvi kérdés.)

A védés egyébként nagyon színvonalas volt, és egy parázs vita bontakozott ki arról az ugyancsak alap kérdésről, hogy a jogellenes forrásból való letöltés beleilleszthető-e a magáncélú többszörözés keretei közé vagy sem. A disszertáns véleményével ellentétes nézőpontot képvisel egyébként opponense, Gyertyánfy Péter (korábbi Artisjus igazgató). Élmény volt hallgatni a véleménycserét, s bár én Gyenge Anikó véleményét osztom (vagyis NEM), Gyertyánfy úr érvei is elgondolkodtatók.

Mindent egybe vetve, egy élmény volt felutazni. (Az est vicces elemét adta, ha persze ez vicces, hogy az egyik jelenlévő igencsak nehezen észre nem vehető horkolással aludta végig az eseményt. Bár ez kétségkívül nem a nyilvános vita elleni tüntetés lehetett, inkább az érintett úr fáradtsága lehetett az oka, dühösnek nem lehetett lenni az esetenként felhangzó horkantások miatt, inkább csak egy mosolyt szült az arcokra.)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük