Elmarasztalták a RapidShare-t Németországban (megint)

A RapidShare DDL szolgáltatóval kapcsolatban januárban már írtam egy röpke bejegyzést (illetve egy bejegyzés egyik részét). Mivel előszeretettel követem nyomon ezt a technológiát, örömmel konstatáltam a TorrentFreaken, hogy újabb ítélet született a DDL-lel kapcsolatban. Persze az ítélet nem épp hízelgő a RapidShare számára, azonban a szolgáltatás lényegének megértését kiválóan segíti. Előre is jelzem, hogy az alábbi összefoglaló a TorrentFreak cikkén alapszik. Lázas keresésbe kezdtem, hogy az ítéletet is mielőbb megleljek. Amint meglesz, linkelem.

A hamburgi körzeti bíróság végzése alapján a RapidShare (2010. február 17-étől) kulcsszavas keresés segítségével köteles előzetesen blokkolni a felperesek (Bedford, Freeman & Worth and Macmillan, Cengage Learning, Elsevier, The McGraw-Hill Companies és a Pearson cégek) kiadványainak a feltöltését. (A perben egyébként 148 kötet volt konkrétan érintve.) A végzés értelmében a vitatott kötetek bármelyikének online elérhetővé tétele esetén 250.000€-ig terjedő pénzbírsággal, illetve a cég vezetői akár két évig terjedő szabadságvesztéssel is sújthatók.

Természetesen kíváncsian várom, hogy e komoly fenyegetésnek lesz e folytatása. A probléma ugyanis a DDL-lel az, hogy a hosting szolgáltató kizárólag a feltöltött fájl neve alapján képes ellenőrizni a tartalmakat. Ha valaki másként nevezi el a fájlt, akkor szinte lehetetlen automatikusan (előzetes szűrés segítségével) rájönni a jogsértő tartalomra. Kvázi elég, ha a feltöltő a link megadása mellett jelzi a jogsértő tartalmat, a fájlt viszont elnevezi mondjuk a kutyájáról, vagy a kedvenc színéről. A feltöltött tartalmakba viszont elvileg a szolgáltatónak nincs joga belenézni (legalábbis ilyen törvényi előírásról nem tudok), viszont a szolgáltatott adatok bizalmas kezelése alapelvárás minden szolgáltatótól. Mindezek fényében tényleges komolyan kell figyelni, lesz-e folytatása az ügynek. A végzés egyértelmű sikert jelent az anyagi jog szintjén, de a jogérvényesítés már másik lapra tartozik…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük