Küzdelem a fájlcserélés ellen
Hálával tartozok T-Bone-nak, hogy felhívta a figyelmemet a Guardian egyik cikkére, amely a fájlcserélés elleni küzdelem egy bizonyos szeletéről kíván tudósítani.
Ami azt illeti, a cikk már rögtön hibás címmel próbálja eladni magát, ugyanis nem az EU, hanem csak a szórakoztatóipar képviselőinek véleményét fogja tartalmazni. Az EU olyan szervei, mint a Parlament, vagy a Bizottság, már korábban is jelezték, hogy az alkotmányos alapjogok hátrányára nem kívánják támogatni a fájlcserélés elleni küzdelmet.
A cikk kitér az Egyesült Királyságban kidolgozott Digital Economy Bill-re is, habár azt elég egyoldalú jóként, a fájlcserélést pedig elég egyoldalú rosszként állítja be.
Ettől eltekintve azonban érdekes írás arról, hogy miként élik meg az olyan művészek, mint Bono vagy Lily Allen a fájlcserélést, és annak hatásait.