Címke: Szellemi Tulajdon Világnapja

Blogbejegyzés-író verseny 2018

2012, 2013, 2014, 2015 és 2016 után a Szerzői jog a XXI. században blog idén is meghirdeti blogbejegyzésíró versenyét. (Tavaly több okból is elmaradt a dolog, ez főleg nekem és az akkor alig másfél hónapos ikreimnek volt köszönhető.) Bárki, aki szeretné a hatodik kiírás során

Stratégiai partnerségi megállapodás a szellemi tulajdon védelméért

Nem is oly rég adtam hírt arról, hogy az újjáalakult Hamisítás Elleni Nemzeti Testület a korábbiaknál erősebben kíván fellépni a szellemi tulajdonnal kapcsolatos online jogsértésekkel szemben. A minap pedig egy olyan új stratégiai partnerségi megállapodás köttetett a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, a Szellemi Tulajdon Nemzeti

Konferenciák Budapesten

A szellemi tulajdon világnapjának tiszteletére jövő pénteken, alias 2010. április 23-án két nagyon érdekes konferencia is lesz – sajnos részben egy időben – Budapesten. Az elsőt a Magyar Szabadalmi Hivatal szervezi, és az IP jog valamennyi ágát felölelő előadásokra lehet számítani. A programra itt ugorhatunk.