Címke: Morpheus

A szülői felügyelet határai online jogsértéseknél

Nem az első alkalom, hogy arról olvastam, milyen mértékben terheli felelősség a szülőket azért, ha fiatalkorú gyermekük fájlcserélő alkalmazásokat használ (értelemszerűen a szerzői joggal ellentétes célokra). A múlt heti drezdai utam alkalmával sok német anyagot elolvastam, köztük azt az igazán izgalmas Szövetségi Legfelsőbb Bírósági határozatot,

Fájlcserélés #4 – A második generációs programok

Az első generációs szoftverekkel kapcsolatos jogviták (illetve az ehhez alapul szolgáló jogszabályi változások) hatására a fájlcserélő rendszerek működtetői több ponton lényegesen megváltoztatták a programok struktúráját, amelyből kiemelkedik a központi szerver kiiktatása. Ebben az új második generációs, ún. „decentralizált” modellben végső soron minden felhasználó szerverként is