Címke: Hejduk v. EnergieAgentur

Nincs meglepetés a Hejduk ügyben (sem)

Nemrégiben áttekintettük az Európai Unió Bíróságának egyik érdekes, aktuális ügyében született főtanácsnoki indítványt. A Hejduk ügy központi kérdése az volt: interneten elkövetett szerzői jogsértés esetén mely ország bírósága rendelkezik joghatósággal? Meglepetés nem született, tanulni mégis könnyen lehet ebből a döntésből. A tényállás ismertetésétől e helyütt

A blog éve – 2014 legfontosabb eseményei (2. rész)

A 2014-es év első felét áttekintő összegzést kövesse a második félév legfontosabb szerzői jogi eseményeinek a vázlatos bemutatása. Július – A nyár nem hozott uborkaszezont az Európai Unió Bíróságán, és ez a blog posztjaiból is kiválóan kitűnik. Júliusban Hajdú Dóri ismertette a főtanácsnoki indítványt a

Főtanácsnoki indítvány a Hejduk ügyben

Tavaly októberben már említést tettem a Hejduk ügyről, idén szeptemberben pedig megszületett a főtanácsnoki indítvány is az ügyben. A jogeset kiváló, harmadik pillére lehet az uniós joghatósági rendelkezések nemzetközi szerzői jogviták keretében történő alkalmazásának, ezért tekintsük át Cruz Villalón indítványát. Az Európai Bíróság az elmúlt

Hírmorzsák #3.17

Két új előzetes döntéshozatali eljárás szerzői jogi ügyekben. Portugáliában blokkolják legközelebb a The Pirate Bay-t. A HTML5 szabvánnyal a letöltések ellen. Megjelent a Dal+Szerző 7. száma. Id. Ficsor Mihály kommentárja a Marrakeshi Szerződésről. – Hírmorzsák #3.17.  Két új előzetes döntéshozatali eljárás szerzői jogi ügyekben –