Címke: 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet

Netkonzultáció és az e-vásárlás

Rendhagyó módon a Netkonzultáció keretében folytatott blogíró tevékenységünket egy szerzői jogon kívüli témával, az internetes vásárlás témakörével folytattam. Az internet a különféle immateriális javak fogyasztásán túl az anyagi javakhoz való hozzájutást is nagyban megkönnyíti. Előnyei megjelennek egyrészt az áruk és szolgáltatások összehasonlításának lehetőségében, másrészt a

digitális

Digitális adattartalom

A napokban véletlenül fedeztem fel egy érdekes és számomra ismerős fogalom megjelenését a hazai jogi környezetben. 2011-ben a „Digitális adattartalmak szerzői jogi védelme” címmel írtam a szakdolgozatomat, melynek egyik fejezetében kitértem a jogi terminológia és a digitális környezet közötti esetleges ellentmondások bemutatására. A fogalom ismereteim