Szemezgetés – Fehér Könyv 2008-2009

A korábban megindított „Szemezgetés” rovatban ezúttal hadd ajánljak az olvasók figyelmébe egy, a Magyar Szabadalmi Hivatal által, immáron 4. ízben (bár ezúttal két évet „felölelve”) kiadott kötetet, a Fehér Könyv a Szellemi Tualjdon Védelméről 2008-2009 kiadványt. Hűen az eddigiekhez, illetve a blog szellemiségéhez, a kötetből

Van-e hatása a HADOPI-nak?

Nos, úgy fest, hogy Dani beelőzött. Egy korábbi bejegyzésemre reagálva behivatkozta a TorrentFreak egyik legfrissebb hírét, amely szerint egy francia jelentés úgy találta, hogy a HADOPI törvény elfogadása ellenére is emelkedik a kalózkodás aránya Franciaországban. Először Dani kommentjére reagálva: teljesen egyetértek, ezeknek a híreknek nem

A fájlcserélők már Haitit is meglopják?

Egy nagyon érdekes hír érkezett a mai TorrentFreak hírlevélben. Eszerint a RIAA úgy találja, hogy a Haiti-ban bekövetkezett katasztrofális földrengés áldozatainak megsegítésére újonnan felénekelt We Are The World dal és album illegális fájlcserélő hálózatokon megtalálható, és az emberek ahelyett, hogy adakoznának az album megvásárlásakor, inkább

Digital Economy Bill – közel az angol törvény

A minap kaptam Andy-től, egy kommentelőtől egy nagyon hasznos linket a Guardian folyóirat egyik számához. Ebben az írásban arról lehet olvasni, hogy az angol Parlamentben már folyik a szavazás a „Digital Economy Bill”-ről (DEB), sőt, ami különösen érdekes, hogy az online kalózkodással szembeni küzdelemben a

isoHunt Revisited – benyújtották a fellebbezést

Január során írtam arról, hogy az isoHunt elbukta a fájlcseréléssel kapcsolatos, hosszú ideje figyelemre méltó, perét. A legfrisebb hírek szerint az isoHunt benyújtotta a fellebbezését az elsőfokú döntéssel szemben.  Az ezzel kapcsolatos egyik legfontosabb mondat szerint: “The Plaintiffs’ [MPAA studios] proposed injunction and its keyword

Elmarasztalták a RapidShare-t Németországban (megint)

A RapidShare DDL szolgáltatóval kapcsolatban januárban már írtam egy röpke bejegyzést (illetve egy bejegyzés egyik részét). Mivel előszeretettel követem nyomon ezt a technológiát, örömmel konstatáltam a TorrentFreaken, hogy újabb ítélet született a DDL-lel kapcsolatban. Persze az ítélet nem épp hízelgő a RapidShare számára, azonban a