Kész a brit Kalózpárt választási programja

Mármint ami a szerzői jogot illeti. Az ezzel kapcsolatos „velős” összefoglaló itt olvasható (illetve a Pirate Party UK honlapján közvetlenül itt). A benne található észrevételek egy része odafigyelést érdemel, habár némelyik megmosolyogtató, vagy valamivel korrektebben szólva naiv. De vegyük egy kicsit sorjában a megjegyzéseiket. 1.

Néhány apróság az ACTA kapcsán

Sajnos a hetem nagyon sűrű volt, így nem meglepő, hogy csak a munkaidő végéhez közeledve, most tudok egy olyan bejegyzést tenni, aminek a tartalmát elsősorban Dani kommentelőmnek köszönhetem. (Őszinte bánatomra a Dóri olvasóm által átküldött Magyar Rádiós hangfelvételeket már nem találom meg. Aki tud segíteni

A TV műsorok linkelése sem legális?

A mai TorrentFreak egyik vezető híre, hogy a február óta működő, egyre népszerűbb TVGorge.com oldal, ami különféle televíziós sorozatok megtekintését teszi lehetővé oly módon, hogy szervereken való bárminemű tárolás nélkül más internetes forrásokat felkutatva azokat linkeli vagy streameli. A TorrentFreak írása szerint legalább 128 sorozat

Legális lenne a fájlcserélés Spanyolországban?

Ugyan eredendően az angol hírt olvastam, szemlátomást az Index is rálelt az anyagra (én pedig köszönöm Marcinak a figyelemfelkeltést, ugyanis az elmúlt 1-2 napban nem olvastam a portált), és magyarul is közölték, hogy „Egy barcelonai bíróság elutasította a torrentoldal bezárását, fenntartójának tevékenységét pedig a hatályos

PhD védési eljáráson Pesten

A tegnapi napom – legalábbis egy része – Budapesten telt. 2010. március 12-én ugyanis 18 órára ugyanis Dr. Gyenge Anikó megérdemelten, 100%-os értékelés mellett megszerezte doktori fokozatát. A szerzői jog egyik felemelkedő (bár már jó ideje az égen lévő) csillaga (legyen elég annyi, hiszen nem

Szemezgetés – MKM 2010/3.

Ugyancsak kézhez kaptam a héten az MKM aktuális számát. Bár ez önmagában nem szerzői és nem is jogi folyóirat, a digitális technológiával (elsősorban média és tartalomszolgáltatással) kapcsolatos írásai igazán érdekesek lehetnek. Így található benne egy hasznos interjú a Magyar Telekom TV tartalom menedzsment igazgatójával, ami