Petőfi és a szerzői jog

A szerzői jog nem az idők végezetéig, csupán a szerző halálát követő 70 évig biztosít védelmet. Mivel Petőfi – az uralkodó nézetek szerint – 1849-ben meghalt, a címben megjelölt téma nagyon gyorsan, akár egy mondattal is lezárható lenne: Petőfi művei nem állnak szerzői jogi védelem

IPHétfők podcast #6.2

A mai IPHétfők podcast kizárólag a mesterséges intelligencia szellemi tulajdonvédelmi és etikai kérdéseit vizsgálja: bírósági ítéletektől jogalkotási ötleteken át technológiai fejlesztésekig.

IPHétfők podcast #6.1

Idei – némiképp megkésett – szezonnyitónk néhány izgalmas aktualitásról szól. Ezúttal csak néhányról, mert közöttük nagy teret kap a tartalomipar analóg/digitális világát kiveséző interjú Békés Gergellyel, egy felvillantás a right to repair uniós jogalkotási folyamatáról, és persze egy kis magyarázkodás a 6. évad kezdetének elhúzódásáról.

H2020 ReCreating Europe záró konferencia – beszámoló

2019-ben Mezei Péter kollégánk azzal fogadott az ÖJJI-ben, hogy van-egy uniós kutatási projekt (H2020 ReCreating Europe), amelyben az SZTE ÁJTK konzorciumi partnerként részt fog venni, én pedig folytathatom azokat a kutatásokat, amiket a digitális, internetes szerzői jog terén a disszertációmban elkezdtem. Valóban, azok a kérdések,