A torrentezés büntetőjogi vonatkozásairól…

…Szól az az írás, amit a szegedi jogi karon végzett Ibolya Tibor ügyész tollából az alábbi linken lehet olvasni. Előre leszögezem, nem vagyok büntetőjogász, ezért a büntető eljárásjogi részletekről – sajnos messze van már, amikor diákként tanultam a Be.-t – nem igazán tudok véleményt formálni.

„Adatvédelmi védelem” fájlcserélőknek?

A TorrentFreak rendkívül érdekes hírt közölt néhány napja (szokásosan a sok-sok teendő miatt csúszok az értékeléssel). Eszerint a svájci Szövetségi Bíróság az adatvédelmi szabályokba ütközőnek minősítette egy fájlcseréléssel kapcsolatos perben a feltételezett jogsértők IP-címeinek a felperes általi gyűjtését. Ennek megfelelően magánszemélyek/szervezetek nem jogosultak arra, hogy

ALAI Tanulmányi Napok

Bár eredetileg terveztem, mégsem jött össze, hogy részt vegyek az ALAI (Association Littéraire et Artistique Internationale) évente megrendezésre kerülő konferenciáján, még akkor sem, ha nagyon közel, Bécsben szervezték a programot. Szerencsére egy bátor ember serény jegyzetelésének és annak az ESZERINT blogon történő megosztásával legalább információkhoz

Szemezgetés – EDRi-gram 8.17

Újabb szám érkezett az EDRi-gram hírleveléből, bár ezúttal nincs olyan félelmetesen sok „érdekesség”. Érdeklődésemhez közelálló téma azonban az a rövidke hír, miszerint az Eco nevű német egyesület tapasztalatai szerint a gyermekpornográfiával kapcsolatos jogsértő oldalakkal szembeni fellépés során lényegesen hatékonyabb eszköz az oldal törlése, semmint blokkolása.

Szemezgetés – InfoJog 2010. augusztus

Hétfőn megérkezett az Intézetbe az Infokommunikáció és Jog c. folyóirat idei 4. száma, amiben legnagyobb örömömre több olyan írás is olvasható volt, ami engem is közvetlenül érintő témákkal foglalkozik. Az egyik cikket Detrekői Zsuzsa, az Origo Zrt jogtanácsosa jegyezte „Szabályozható-e az internet?” címmel. Természetesen én

Tanulmány a három csapásról

Eszjéééóóó kollégától kaptam egy rendkívül hasznos linket, amelyen Johnny Ryan és Caitriona Heinl kutatók írása olvasható (PDF verzióban az anyag alján, vagy az alábbi linken is elérhető). Ebben összefoglalják azon országok helyzetét, ahol akár állami jogalkotás révén, akár a jogosultak és az ISP-k között létrejött