Módosító javaslatok a T/4859-hez

Készülőben lévő szerzői jogi törvénymódosításunk eredeti szövege bár nem részesült hatalmas vitában, azért néhány módosító javaslatot benyújtottak honatyáink. Ezek némelyike egy mondatnál hosszabb indokolást is kapott, ezért érdemesnek tűnik rájuk pillantani. Az egyik legfontosabb (és leginkább becsapós) módosító indítványt (4859/3) a kormánypárti – egyben a

„Értékek és kérdések a szellemi tulajdon világából”

Ezzel a címmel tartott a Magyar Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Egyesület két napos szakmai továbbképzést Székesfehérváron, melyen a Gazdasági Versenyhivatal Versenykultúra Központjának támogatásával – több más hallgatóval együtt – volt szerencsém részt venni. Bár a konferencia programjában alapvetően inkább iparjogvédelemmel foglalkozó előadások szerepeltek, szerencsére egy

Scarlet: nem fújta el a szél!

Tavasszal már sejteni lehetett, hogy mi lesz az ítélet. A tegnapi napon közzétett ítéletével az Európai Unió Bírósága – Cruz Villalón főtanácsnok véleményét osztva – a Scarlet (régen Tiscali) v. SABAM ügyben úgy döntött, hogy nem kötelezhetők az internetszolgáltatók még bíróság által sem a P2P

Ennél lehetett volna nagyobb (általános) vita is…

Az elmúlt időszakban már kétszer írtam „A szellemi tulajdonra vonatkozó egyes törvények módosításáról” szóló törvényjavaslat (T/4859) tartalmáról (előbb itt, majd itt). Arra is utaltam, hogy a kormány sürgősségi tárgyalást kért. A múlt héten – elég hamar – le is zajlott az általános vita. Tegnap már

Közösségi antennák fent és lent

Készülő fájlcsere könyvemben alapvetően amellett érvelek, hogy a fájlcserélés a technológiai fejlődés szükségképpeni következménye volt. Ennek során érveket és példákat sorakoztatok föl amellett, hogy a technológiai fejlődés a korábbi időkben is folyamatos kihívások elé állította a szerzői jog világát. Ma ismerjük meg e példák egyikét

Hírmorzsák #1.18

Televíziós riport az RTL Klubon a jogdíjakról. Mennyit hoz a konyhára a szerzői jog az Egyesült Államokban? Egyre közelebb a Spotify. Az Európai Parlament a domain lefoglalások ellen. Neelie Kroes: ez nem csak a szerzői jogról szól. – Hírmorzsák #1.18. Televíziós riport az RTL Klubon