Csak röviden az ACTA-ról

Tényleg csak röviden. Mivel kedden 3 órán át tartott kivárni a soromat az amerikai nagykövetségen vízumügyben, ezért végre eljutottam oda, hogy a két hete a táskámban lapuló ACTA-t előhúzzam. És átolvassam. És hümmögjek. És megtaláljam a most már mindjárt itt van amerikai utam kutatási célkitűzését

Fordul a kocka? A RapidShare megúszta

Korábban is beszámoltam már RapidShare ügyekről, illetve még cikkeztem is erről tavaly, ezért érdekes meglepetésként ért engem is, hogy a RapidShare-t másodfokon nem találta vétkesnek a düsseldorfi fellebbviteli bíróság a fogyasztók által elkövetett jogsértésekért. Sajnos mindezt egyelőre még csak egy TorrentFreak hír alapján tudom leírni,

Új precedens a láthatáron

Két okom van arra, hogy az előzőekben (kb. 8 órán át) elérhető bejegyzésemet töröltem. Ad 1) elérhető az ESZERINT blogon, ahol vendég bloggerként szerepelek. A kettős megjelentetést elkerülendő inkább ott lesz az írás (lássuk be, azért az én kis hobby blogom ahhoz képest kutyafüle); ad

ESZERINT blog

Egy ideje eltűntem, de ez nem indokolatlan. Ellenben sok egyéb teendőm mellett igyekszek érdemi dolgokkal is szolgálni hamarosan. Egyelőre azonban elégedjünk meg egy olyan bejegyzéssel, amely szerint az E.SZER.INT nevű rendkívül színvonalas hírfigyelő periodika “blogra költözött”. Elérhetősége egyszerű: eszerint.blog.hu (link itt) A hírfigelő jellegével összhangban

SZJSZT tag lettem

Ugyan nem szeretem a fellengzős bejegyzéseket, és nem is tervezem az alábbit annak, de pont a pénteki konferenciákon való részvétel miatt csak szombaton jutott a kzembe az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium levele, melyben értesítettek arról, hogy 2010. május 11-től 5 évre a Szerzői Jogi Szakértői

Beszámoló a konferenciákról

Ahogy írtam, április 23-án két pesti konferenciát is érdemes volt felkeresni. Ami az első, MSZH-ban tartott rendezvényt illeti, tök jó, hogy eldiskuráltunk Dani kommentelőmmel arról, hogy regisztráció köteles-e vagy sem, én ugyanis regisztráltam, de nem voltam valamiért a listán, ezért a hölgy simán felírt a