Cikkajánló #3.7 – Elemzés a védelmi idő irányelvről

A nyári uborkaszezon valójában csak számomra volt az. A nagy pihenésnek – szerencsére – még nincs vége, azonban igyekszek egy-egy érdekességgel ezekben az enyhébb napokban is jelentkezni. Így rögtön azzal kezdem, hogy a szerzői jog témakörével szorosan foglalkozó folyóiratok nyáron megjelent friss számaiban több izgalmas

Indul a szavazás a Goldenblogon

A tavalyi évhez hasonlóan idén is beneveztem a Szerzői jog a XXI. században blogot a HVG által szervezett Goldenblog versenyre. Az idei szavazás a mai napon veszi kezdetét és szeptember 7-éig tart. Azokat, akik a blogot olvassák, követik, örömmel kérem arra, hogy tiszteljenek meg engem

USA Hírmorzsák – #2.23

Rendhagyó módon, amerikai utam során igyekszek a lehető legtöbb helyi érdekeltségű, de egyben nemzetközi szinten is figyelemre méltó hírről számot adni. Mint látom, némelyik hír simán eljutott Magyarországra is. A Google meghajol a szerzői jogosultak előtt (vagy csak magának kedvez egy nagyot?). Belebukott az újságíró

Szerzői jog a Szigeten

A nem is oly rég Zentán tartott fesztiválozós nyári előadásom után a minap a Sziget Fesztiválon volt jelenésem a Café Bábel szervezésében megrendezett beszélgetős délutánon. A rendezvény ugyan tömegeket nem mozgatott meg, de a lelkes hallgatósággal jókat beszélgettünk a szerzői jog alapjairól, valamint két aktuális

Az IFPI stratégiája az online jogsértésekkel szemben

Mo Ali, a hanglemezipar nemzetközi stratégiai szervezetének, az IFPI-nek a kalózellenes intézkedéseiért felelős vezetője egy áprilisi, panamai konferencián tartott előadásának titkos („strictly priviledged and confidential”) prezentációja a napokban nyilvánosságra került. A dokumentum az IFPI online szerzői jogsértésekkel kapcsolatos globális stratégiájának sarokköveit összegezte. Amennyiben az iromány