„Futottunk még, de ott voltunk”

Péter rezignáltan így foglalta össze a helyzetet, miközben Facebookon közvetítettem neki a Goldenblog 2012 díjátadását, amire Bélával ketten mentünk. A díjátadón sok vigaszt ez persze sem jelentett, pedig tulajdonképpen igaza volt: a lényeg, hogy idén bejutottunk a Goldenblog top 10-be! A legtöbb blog a blogger kezdeti

Szankció vagy prevenció? Műhelyvita a fájlcsere és a felelősségtan köréből

Az idei évre már jutott munkahelyi vitából, amely a fájlcserélés kérdéskörét járta körbe. A minap Győrben jártam, hogy egy másik műhelyvitán opponensként fejthessem ki a véleményemet Kőhidi Ákos „A polgári jogi felelősség digitális határai Európában – A P2P rendszerekben megvalósuló szerzői jogsértések felelősségtani vonatkozásai” című

Párizsból jelentem: tanévnyitó workshopon voltam

Párizsban, jelentem, zajlik az élet. Így már most egy érdekes workshopról számolhatok be, amely a CERDI DI2C (Droit, innovation, communication, culture) elnevezésű mesterképzésben résztvevő hallgatók tanévnyitó rendezvénye volt. A workshop a szerzői művek internetes védelmének témakörét járta körül olyan előadók részvételével, mint Marie-Françoise Marais, a HADOPI

A Top10-ben a blogunk!

Amit eddig csak remélni mertem egy, a héten kapott e-mail alapján, az ma megerősítést nyert a Goldenblog 2012 hivatalos honlapján: a Szerzői jog a XXI. században blogunkat a verseny zsűrije az idei top10-be emelte a szakértői blogok körében. Néhány általános megjegyzés: ez a részünkről elérhető

Hűsítő szerzői jog: kerekasztal-beszélgetés a MENTÁ-n

Nyári/ősz eleji vállalt előadásaim utolsó elemeként a mai napon az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) éves menedzser találkozóján, a MENTA konferencián vettem részt, hogy az esemény egyik paneljének keretében egy kerekasztal-beszélgetésen neves kollégákkal társalogjak a szerzői jog kérdéséről. Az ország vezető informatikai és