Parlament előtt az újabb szellemi tulajdonvédelmi saláta

Még októberben elemeztem le (a tőlem telhető) részletességgel a szerzői jogi törvény legújabb módosítását célzó előterjesztést (első és második rész). A javaslattal kapcsolatban a Magyar Szerzői Jogi Fórum Egyesület tagjaként pedig hivatalos MSZJF véleményt is eljuttattunk a minisztériumhoz. (Még egyszer jelzem: a legnagyobb köszönet Békés

„Jóhiszeműen hiszik, hogy jóhiszeműek” – sikeres doktori értekezés a fájlcserélés témakörében

2012. december 14-én Kőhidi Ákos, a győri Széchenyi István Egyetem oktatója és doktorandusza, valamint az MTA Társadalomtudományi Kutatóintézetének munkatársa „summa cum laude” minősítéssel védte meg doktori értekezését, melynek „A polgári jogi felelősség digitális határai Európában. A P2P rendszerekben megvalósuló szerzői jogi jogsértések felelősségtani vonatkozásai” címet

Walter és Apáthy az MSZJF ankéton

A Magyar Szerzői Jogi Fórum Egyesület a mai napon tartotta meg idei évzáró szakmai rendezvényét. Ennek elsődlegesen mindig az első szerzői jogi törvényünk előterjesztőjéről Apáthy-díjnak elnevezett szerzői jogi verseny eredményhirdetése adja az apropót. Illetve az, hogy az ankéton mindig egy kiváló szerzői jogász tart egy

2013 a szerzői jogi reformok éve – lehet?

Az Európai Bizottság – kézen-közön – szerzői jogért felelős(séget érző) biztosai mozgolódnak: 2013-2014-ben fontos változások várhatók a szerzői jog európai uniós kereteit illetően. Már csak a fától nem látom az erdőt. Először is szeretném leszögezni, hogy az alábbiak ihletét és a források egy részét a

Újabb jubileum: 600!

Filmet eddig rengeteg számról készítettek: Hófehérke és a hét törpe, a Hetedik, Hetedik Mennyország, A hét mesterlövész (és persze A hét szamuráj), Hat nap, hét éjszaka… Álljunk meg, nem csak a hetesek ismertek! Az ötven első randi, Tizenkét dühös ember, 300 és a sort napestig