Kategória: Magyar szerzői jog

Blackout for Hungary

Még a kalózok is tiltakoznak a magyar médiatörvénnyel szemben! A blogot követő „anikonaso” olvasómnak ezer hála, hogy felhívta a figyelmemet erre a napfogyatkozásnál is ritkább eseményre. A The Pirate Bay egy napra (2011. január 5-én teljes 24 órán át), az új médiatörvény elfogadásával szembeni tiltakozása

A sebezhetetlen

Év végi hangulat lévén az Indexen egy olyan kiváló, átfogó írást tett közzé Huncu, akinek már korábban is linkeltem két cikkét (itt és itt), hogy ezt egyszerűen nem hagyhatom ki. Az Index címoldalán is kiemelt figyelmet kapó írás itt érhető el. Ez tulajdonképpen egy jó

Digitális sampling a magyar jogban

Nem jutottam oda sajnos eddig, hogy egy nagyon kellemes hírről is beszámoljak: a múlt hét vége óta elérhető a Magyar Szabadalmi Hivatal honlapján, és azóta papír alapon is megjelent az Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle legfrissebb számában közös tanulmányom Békés Gergővel, melyben a digitális sampling

Beszámoló MSZJF ankétról

Tegnap Budapesten (incl. oda és vissza vonatozás) töltöttem a napom legjavát. Ennek elsősorban két célja volt, egy helyen és időben. A Magyar Szerzői Jogi Fórum Egyesület ugyanis tegnap tartotta szokásos évzáró ankétját, amin szakmai előadások mellett az Apáthy-díjak kiosztására is sor került. Előbbi az előadók

Tracker nélküli torrentezés

Az előző percekben feltöltöttem egy rövid gondolatot a tracker nélküli torrentezést ténylegesen megvalósító Tribler klienssel kapcsolatban az ESZERINT blogra. Érdemes elgondolkodni azon, hogy vajon tényleg megszületik a fájlcserélés negyedik generációja? Íme a bejegyzés: 2009 tavaszán megszületett a Pirate Bay ügyben az elsőfokú ítélet. (Nemrég másodfokon

Szakmai ankét Budapesten

A mai nap kaptam egy e-mailt, amelyben az alábbi információra hívta fel a figyelmemet egy pesti kolléga:   „A Magyar Szabadalmi Hivatal, a Szerzői Jogi Szakértő Testület, a Magyar Szerzői Jogi Fórum Egyesület és a Magyar Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Egyesület szerzői jogi szakosztálya 2010.